🏴 6 éve hunyt el Lovas István.

️ 2000 vagy 2001 nyara lehetett, hogy mint a közélet iránt már egyre erősebben érdeklődő kamasz, a nyaralásra magammal vitt könyveim közé elhelyeztem egy fekete borítójú, elég baljóslatú címmel rendelkező, nem is annyira vastag írást. Aztán pár nap múltán elővettem, és maradandó élményt hagyott bennem. Gyökeresen változtatták meg addigi, meglehetősen szegényes elgondolásaimat a világról, jóról és rosszról, érdekről és egyebekről.
Ez a könyv a 20. század népℹ️rtásairól szólt.

️ Egyszerűen nem értettem a helyzetet. Nem az a mindenkori kiindulási alap, hogy a Nyugat a jó? Akkor az USA hogyan ölhetett meg százezreket Vietnámban és Kambodzsában? A franciák milyen okból kegyetlenkedtek Indokínában és Észak-Afrikában? A belgák, de tényleg, a belgák milliókat ölhettek meg Kongóban?
Totálisan átformálta az a könyv a világnézetemet. Akkortól kezdtem el olyan dolgokon gondolkozni, hogy _talán_ a világ megítélésének nem az az egyedüli mércéje, hogy mi itt Közép-Európában miként élünk. Az sem, hogy ehhez a kényelmes élethez milyen szövetségi rendszerek feltétlen és alapvető elismerése szükséges.

️ Ott, azon a nyáron futott át először a fejemben, hogy ugyan mitől gondolhatjuk azt, hogy az európai ember bármiféle fensőbbségességet bitorolhat magának?
️ És teljesen mindegy, hogy ehhez körítésnek diktatórikus dumát használnak vagy a szabadság ragyogó zászlaját lobogtatják.

️ Kegyetlenkedésekben és háborúkban nincsenek Jók és nincsenek Rosszak, maximum buta történelemkönyvekben. Érdekek léteznek, amelyek alapján adott szereplők ide vagy amoda helyezkednek és kész. A magasztos dumát pedig csupán a tudatlanok számára tartják fent.

Eme bizonyos könyvet Lovas István írta.

️ Így hát tizenéves koromban szó szerint faltam a publicisztikáit, összegyűjtései a mai napig ott vannak a könyvespolcomon. Bármikor jó beleolvasni egy találomra levett művébe, ihletet, meg stílust is ad.

Annak, hogy ma azt és úgy írom, amit, döntő szerepe volt Lovas Istvánnak. Kevesen vannak, akik örökségéhez, világlátottságához és műveltségéhez felérnének, ez a mai napig igaz. Ő valahogy mindig egy sziget maradt a jobboldalon, aki a szükségesnél jobban nem tagozódott be sehova és örömmel, de legalábbis magától értetődően vállalta a véleménykülönbségekből eredő vitákat.