️ Híreket, publikat meg okfejtéseket kedvelő, követő emberként gyakorta olvasom pro és kontra a különböző világnézetű és megfejtési javaslatokkal alkotó szerzők műveit. Nincs ebben semmi különös, képben kell lenni arról, hogy mit állítanak a közvéleményt befolyásoló influenzások. Legfőképpen azért, mert a baloldalon a sajtó eredeti funkcióját már réges-régen elveszítette, és hosszú ideje nem véleményező szerepe van, hanem politikaformáló.

️ Elég az hozzá, hogy ha a politikaformálásnak régi, igazán nagy hagyományai nincsenek is, de a véleményezésnek annál inkább. A baloldalon ennek talán legeklatánsabb példája volt annak idején offline formában a Magyar Narancs, online meg az Index. (Utóbbi stilisztikájában meg nyilván letagadhatatlan volt a Matula.)
És ezek olyanok voltak, amilyenek, de tudtad, hogy ez az, ami. Egy késztermék, annak minden sajátosságával. Balosoknak való ízvilág, de összetéveszthetetlen. Nem egy kulináris csúcstermék a Big Mac, annyi benne a sz️r, de ha színtelen zacskóban kapsz 10 burgert, akkor is tudni fogod belőle, melyik az a bizonyos Big Mac.

️ Ennek mára vége.

️ Számos oka van. A balos prózában például megjelent a _tgmizmus_, amely totálisan nélkülözi TGM egykori valóban egyedi stílusát és sodró lendületét, viszont mindent átvett belőle, ami már negyedszázada is modoros giccs volt a szerzőtől: az iszonyatosan túlpörgetett dagályosság, bonmot módjára két mondatokként elhintett, szükségszerűen szerepeltetett terminus technicusok, idézetek, körkörösen egymásba fogódzkodó nyavalyák és leereszkedő kiszólások az alkotásból.

️ Még 10 éve sem gondoltuk volna, hogy a TGM-lektűr, mint különálló műfaj, teljességgel valid lesz a balos publicisztikák jelentős részére. Úgy jártak mesterükkel, mint a Kispál és a Borzzal a magyar alternatív szcéna. Jött egy hangzás- és szövegvilág, ami valóban új volt, sikert aratott, és azóta is mindenki azt hiszi, hogy az enjambement már félsiker az aranylemezhez - ami persze a streamingek világában ganz egal, amúgy sem vesz már senki semmilyen adathordozót és ha csúfnévként van is arany- meg platialemez, hát lassan 300 meg 500 eladott példány kell hozzájuk.

️ Értsük egymást, nem az a fő gond, hogy mást gondolnak a világról. Jó, az sem mellékes, de eszméik életrevalósságának sikeressége lemérhető az elmúlt évtizeden. Még az sem volna olyan hatalmas probléma, hogy szörnyen izgágák és agresszívek, mert erről is tudjuk, hogy a sikertelenségből táplálkozik. Megértjük, na, tényleg.

A legnagyobb malőr az, hogy szörnyen, egyedülállóan és megemészthetetlenül unalmasak. Unalmas eseményeket feszegetnek unalmas eszközökkel, unalmasan tálalva. Nem csoda, ha a fogadóközönség is unalmas. Volt régen az a matulás - magyar narancsos, gonzó cucc, amikor a plénum egy része feltalálta Magyarországon is a Hunter S. Thompsont, valami olyasformán, mint Johnny Depp a Rumnaplóban, szóval időnként még egész érdekesen, persze nem formabontóan, de láthatóan szerelemprojektként, aztán ugyanez a brigád manapság is megmaradt Deppnek, csak a Karib tenger kalózai negyedik részében látott formáját hozva.

️ Ilyen formátlan, egykori figurájukra körvonalakban is alig-alig emlékeztető, hakniízű módon. És talán ez a fő oka annak, amiért felesleges velük igazán komolyan, amolyan intellektuálisan foglalkozni. Mostanában is csak azért tesszük, bármilyen _UNALMASAK_ is, mert sajnos valódi veszélyt jelenthetnek az emberekre.

Két lábon járó mém lett a „Vegyen sertészsírt bertolli olívaolaj helyett” Lidl-is árucímkéből, ám ami békében vicces, más értelmezést nyer háborús körülmények között. Addig derülünk az ilyeneken jót,…

️ Mi, magyarok tudjuk, milyen a háború. Volt benne részünk épp elégszer. Meggyőződésem, hogy ebből a háborúból ki kell maradnunk. Ez nem a mi háborúnk.

👉 Nem akarunk háborút és nem akarjuk, hogy…

Ma a csodálatos bihardiószegi református templomban csendült fel a Gólyamadár. Igazán felemelő és megható, hogy a filmünk egyik jelenete és emblematikus dala így él tovább a mindennapokban… 🙏🇭

Ebben az évtizedben kevésbé találtam jó zenéket, mint előtte, így a filmekhez fordultam. Filmes műveltségem leginkább itt alapult meg. Töki karaktere nem egy hagyományosan szerethető karakter, mégis…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média