soha nem tudnék és akarnék úgy tenni, mintha akár a ‘48/‘49-es, akár ‘44-es pogromok a magyarok felé ne léteztek volna a szerbektől. ezeket soha nem lehet megbocsátani, nem csak azért, mert részben bácskai származású vagyok és nagyapám elmondása alapján mindent ott kellett hagyjanak, szó szerint mindent, hogy a partizánoktól meneküljenek - nem beszélve azon családtagokról, akiknek ez nem sikerült.
soha nem merülhet feledésbe.

de nézzétek csak meg azt a felvételt, amit amúgy egy horvát lap hozott le, amin Dodik, a boszniai szerbek és Vucsics, szerb elnök beszélgetnek. valami vásáron találkoznak, aztán egyszer csak Vucsics azt mondja, keressék fel “magyar testvéreik” pavilonját, mire Dodik azt mondja, persze, “ne érezzék magukat egyedül”, mire Vucsics úgy reagál, “amíg szerbek lesznek, a magyarok sosem lesznek egyedül”.

és oké, én minden számítást elfogadok, elhiszek meg részrehajlást, mert javasolt most a szerbeknek jóban lenni velünk. de miért _javasolt_? mert a nemzeti kormányzás ez esetben is felismerte, hogy határon túli testvéreink érdekét szolgálja a kiegyezés és kapcsolatépítés. ez pedig évtized múltán szépen leszivárog a mindennapok világába is.

ez az, amit a baloldal nem ért. ezt sem. hogy ezek a kapcsolatépítések végül a magyarság univerzális érdekeit szolgálják. és ha azok megvannak és gyümölcsözőek, akkor pont nagyban teszek bármi másra.
az emberek értik, ez a lényeg.