️Beszéljünk hazánk mai napon _ünnepelt_ _fölszabadításáról_

️ Van itt néhány félreértés, ami a mai nappal kapcsolatos tanulságokat illeti. Például az, hogy a fellelhető dokumentumok alapján ezt a dátumot a világon senki nem tartotta felszabadulásnak, csak a későbbi propaganda állította be így. Nem volt ilyen céljuk a szovjeteknek sem, akik következetesen az _okkupáció_ szót használták - ebből világosan kiderül, miként tekintettek ránk -, és még a később osztogatott érdemrendek is Budapest _elfoglalásáért_ jártak, nem felszabadításáért.

️ Meglehet, ennek a szovjetek részéről politikai célzata is volt, lévén saját maguk felszabadításként hivatkoztak Varsó vagy Prága elfoglalására, ugyanakkor Berlin, Bécs és Budapest vonatkozásában az említett okkupációt használták.
Továbbá - és ez mára teljesen közismert tény - április 4-én nem történt említésre méltó hadmozzanat. Sztálin elhatározta, hogy Magyarország elfoglalását illetően ez a céldátum és a ’30-as években szocializálódott vezérkar nem kívánt ezt illetően komoly vitába bocsátkozni. Simán jelentették, hogy Sztálin elvtárs jóslata fényesen beigazolódott.

️ A valóságban április közepe felé hagyták el az utolsó német csapatok az országot, nem mintha ennek önmagában komoly jelentősége volna. Nem igaz továbbá az sem, hogy az ország immár egészen minimális részén ekkor ért volna véget a nyilasuralom, lévén ők saját magukat március 28-án feloszlatták és Ausztriába menekültek.

️ Legyen az is tiszta, amennyiben csak rajtunk múlna, úgy a Szabadság téren nem volna szovjet katonai emlékmű. Ezt persze még pár éve is dühödten támadta volna a baloldal, de azóta a lét folyósító vezérkar álláspontja megváltozott.

️ Kik voltak a megszállás valódi vezetői? Timur Lenk és Dzsingisz kán, nem Vorosilov. Soha nem lehet elégszer, újra és újra és újra elmondani, hogy mindez a nyugati országok nem csendes, hanem kimondottan aktív beleegyezésével történt. A szövetségesek voltak azok, akik kifelé - és ez számít - kritikátlanul elfogadták fegyvertársnak Sztálint. Erre nincs mentség.
Pedig nagyjából mindenki számára nyilvánvaló lehetett, hogy az USA belépésével, megspékelve Olaszország kapitulációjával és a kurszki vereséggel, a németek elvesztették annak idején a háborút. Kármentésben és jobb kiegyezésben esetleg akkor még gondolkozhattak, de ez volt a maximális maximum.

️ Ehhez nem volt szükséges lefeküdni a szovjeteknek, pedig Teheránban pontosan ez történt. Ott már mindazok az események, amiket fentebb felsoroltam, már megtörténtek. Annak tudatában dobták oda Közép- és Kelet-Európát a szövetségesek, hogy tisztában voltak azzal, minderre nem feltétlenül volna szükség - egészen visszafogottan fogalmazva.
Hol voltak akkor még a szovjet csapatok a magyar határtól, mikor már mindenki tudta, mi lesz a végkifejlet?

️ Világpolitikailag nézve ezért volt irreleváns, hogy Horthy nekifutott a kiugrási kísérletetnek. A románok példáján láthattuk, hogy ők ugyanazt kapták jutalomként, amit mi büntetésként.

️ Gondolhatnánk, hogy azt a sokkot, amit a szovjet megszállás jelentett, többé-kevésbé már feldolgozta a társadalom, de újabb és újabb tanulmányokból derül ki, hogy azok a sérülések - lelkiek vagy fizikaiak - és halálesetek, amik ezekben a hónapokban történtek, elfeledhetetlenek és megemészthetetlenek.
Ezek közül az egyik legérzékletesebb példát a “Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1945 között” című kötetben található eset mutatja.

‘45. január 22-én a németek kis időre visszafoglalták Székesfehérvárt, és a beszámolók szerint a városiak a bevonuló németek csizmáit csókolgatták, valamint minden élelmüket önként megosztották a katonákkal. A hadifogságba esett szovjeteket a _székesehérváriaktól_ kellett megvédeni, különben tömeges lincselésbe kezdtek volna a lefegyverzett katonák körében.
Elgondolható, hogy a város lakói mennyire nem kedvelték a német katonákat sem, de gondoljuk el, milyen iszonyatos kegyetlenkedések szükségeltettek ahhoz, hogy a másik megszállót így fogadják.

️ A szovjet megszállás megítélése a mai napig viták kereszttüzében áll. Baloldali véleményformálók közül nem egy, nem kettő direkt és céllal használja a felszabadulás szót, és nem is tudják, hogy ezzel mit tesznek. Mert ezzel nemcsak azt a töménytelen, igazolhatatlan és soha jóvá nem tehető szörnyűséget relativizáljak, amit a megszállók elkövettek a magyarok ellen, de egyúttal negligálnak egy fontos tényt.
Mégpedig azt, hogy _minden_ gazdasági, szociális és társadalmi problémánk valójában és kezdetileg abból ered, hogy félévszázadra visszalöktek minket Ázsiába.

️ ‘90 után mindenki próbálkozott, hogy legalább elinduljunk egy nyugatias úton és ez 1998 és 2002 között, méginkább meg 2010 óta nagyon sikeres is, de az ősbűn, a meghaladhatatlan, az a szovjet megszállással kezdődött és az ország tönkretételével folytatódott. Először a javainkat vették el és élték fel, aztán a lelkünket következett.
Kétséges, hogy milyen sikerességgel küzdhető le ez az egészen másfajta, de szintén komoly veszélyeket hozó 21. században, de küzdünk és ez a lényeg. Annyit viszont biztosan meg kell tennünk, hogy mindent a nevén nevezünk.

️Április negyedikét példának okáért hazug, soha nem létezett ünnepnek.