töredelmesen be kell valljam, nagy rajongója volnék és VAGYOK Aranyi Lászlónak. annak idején legalább 30 alkalommal oda-vissza az utolsó betűig elolvastam szakmai fórumát, különös tekintettel a Hold- és Mars-kutatást illetően, nem beszélve természetesen cikkeiről és posztjairól.

na most azoknak, akik nem tudják, ki ez a szentesi tanárember, ez semmit sem mond - elég hiányosság az -, de akik velem együtt elérzékenyülve képesek követni olyasféle kutatókat, akik lelkesen értekeznek párthus Jézusról, Nibiruról, szavannai hőmérsékletű Marsról, folyékony vízben dús Holdról és egyebekről, azok őszinte lelkesedéssel osztozhatnak velem ebben a rajongásban.

és ma egy újabb kapun haladtam át, ami a közéleti szereplést illeti: a mester személyes kommentekkel jelentkezett nálam. mit nem adna ezért a 15 évvel ezelőtti énem…! szomorú persze, hogy egy hozzászólásommal is sikerült érdekes pszichózisba eljuttatni, de ez semmit sem von le az öröm percei közepette érzett megérkezettség-élményből.

remélem, marad még velünk!

Azt gondolom Magyar Péter betegsége ugyanazt akarja csinálni sok emberrel, amit a családjával már megtett. Megszerettetni magát, majd a vérüket szívni.

Törcsi Péter és Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke és igazgatója szerdán Budapesten Robert Law-val, az America First Policy Institute belbiztonsági- és…

Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus igazgatója szerdán Budapesten Robert Law-val, az America First Policy Institute…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média