A Nemzeti Művelődési Intézet XIV. stratégiai konferenciája a Kárpátia Rendezvényházban

️A főpolgármester tavaly június óta, azaz 9 hónapja nem fizet adót: idén márciusig több mint 46 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg a Főváros.

️Ebből 28 milliárd…

🚴🤝Napos időben, jó hangulatban, a magyar tenger partján tekerve jártuk be munkatársaimmal a helyszínt és egyeztettünk Balatonfüreden az Európai Kerékpáros Szövetség két képviselőjével a 2025. évi…

Teljesen átkagos, nyugati mintájú demokráciákban bevett dolgot tervezünk vele:

1️⃣az ügyészség vádat emel ellene
2️⃣a bíróság dönt a vádról

Tudom, hogy “nyugaton” kitüntetnék, de itt még rend van

️Újabb 160 millió forintból fejlesztjük a falvainkat

2024-ben is folytatódik a Magyar Falu Program: már az év elején kozel 160 millió forintnyi kormányzati forrás érkezik településeink fejlesztésére!

Azért történelmi napok ezek, mert a teljes balos nyilvánosság most semmisíti meg a maradék méltóságát is.

Nem mondom, hogy nem lehetett a nulladik pillanatban látni, hogy az új messiás minden…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média