Egy hozzám hasonló - valójában és személyes viszonyok között -, sokkalta inkább introvertált embernek nehéz személyes módon megnyilvánulnia, most mégis ennek van ideje. Nincsenek nagy megállapítások, szívhez szóló mondatok, semmi ilyen, csak úgy pőrén.
12 éve nincs velünk Pintér Tamás, vagy ahogy sokan hívták, Oroszlán. Aki nem tudja, ki volt, pár kattintással utánanézhet, aki pedig ismerte, annak felesleges bemutatnom.

Azt tudom, fura úgy elsétálni egykori lakása előtt, hogy a házon emléktábla hirdeti, itt élt. Vagy meglátni közvetlen mellette törzshelyét, és tudni, volt idő, hogy ott ült, és beszélgetett, és anekdotázott, és nevetett. Feltekinteni a nem túlságosan távolabb álló épületre és tudni, milyen jókat főzött, vendégeket látott, hajnalba nyúlóan világmegváltott, művészeket, barátokat, tényleg nagyságokat jól tartott. Vagy csak gyerekként anno figyelni, csodálkozva, ahogy egy pohár bor mellett mesél az életről, a színházról, filmről, történelemről, családról, valóban fontos értékekről.
Furcsa és fájó belegondolni, hogy nincs és soha többé evilágban nem is lesz egy ember, aki ennyire komolyan meghatározta szemléletemet és elképzelésemet a világról és az élet szeretetéről.

Velem maradnak ezek az axiómák. Ő is.