segítsetek már, a bíróság által elítélt Fegyőr és Varju lemondott már?

️ csak ha már annyira pedzegetik a felelősségvállalás kérdéskörét.

ITT VAN A FELVÉTEL A NAGYVADRÓL!
Íme Karácsony "legbátrabb" Gergely besunnyogása a Városházára.
A nap legszánalmasabb pillanat volt!

👉 Három évvel ezelőtt a baloldal nem szavazta meg a pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt. Sőt, nyíltan beismerték, hogy ha rajtuk múlik, akkor eltörlik.

👉 2016-ban sem álltak másképp a…

Csak az Amazonon több mint 30 ezer könyvtalálat van Donald Trump nevét beírva, ennek kapcsán mégsem beszélhetünk Trump-narratíváról, hiszen a megjelent kötetek többsége politikai ellenfeleinek róla…

A balosok már annyira nem tudnak mit kezdeni a Megafonnal, hogy aktivistákat küldenek ránk, hogy ne tudjunk dolgozni.
Ma a Fővárosi Közgyűlésben forgattunk, ahol egy Pécsről delegált fickó jelent meg…

Macron után Von der Leyen is belengette: „Fel kell készülni a háborús kockázatokra!”

Ezek teljesen megbolondultak?!
Miközben ontják magukból az értelmetlen és haszontalan szankciós ötleteket, most a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média