Gelencsért kirakták a frakció éléről is, helyette a keménykedő Svéd gyerek, Bedő lett! 


️ az megvan, hogy ez a baloldal - itt például a börtönbüntetésre ítélt Fegyőr - akarja megmondani, hogyan neveld a gyerekedet?
a baloldal KIZÁRÓLAG lobbitevékenységek alapján tenné ezt meg, míg a jobboldal mindig a legszigorúbban járt el.
️ amit a baloldal EGYSZER SEM támogatott.
/posztok.hu

Mi, magyarok – és a kommunista diktatúrák által sújtott sorsban velünk osztozó nemzetek – azt szenvedtük el, hogy akik a szabadságot vágyták: írtak és beszéltek róla, sőt, fegyverrel is harcolni…





Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója az Eurázsia Központ szervezésében megvalósuló kerekasztal beszélgetésben vett részt. Ennek témája a BRICS országcsoport…