️Ne ajnározzuk már Pozsgayt és a hozzá hasonló karrierkomcsikat. Soha, semmilyen okból.

Pár nappal múlt 35 éve, hogy Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezte 1956-ot

️ Pozsgay nagy játékos volt, ezt el kell ismerni. Tekintet nélkül arra, hogy mennyire gondolta őszintének a szavait, ő pontosan tudta, hogy ezt mikor lehet elmondani a nyilvánosság előtt. Mindenképpen tisztában kellett lennie azzal, hogy sokat nem kockáztat, ráadásul azért – biztos ami biztos – megvárta azt is, hogy Grósz ne legyen a közelben, amikor elmondja később legendássá váló szavait.

️ Arról a Pozsgay Imréről beszélünk, aki 1950-ben lépett be az MDP-be, és ha ez nem lenne eléggé hardcore, 1956-tól tagja az MSZMP-nek, illetve már 1957-től párttisztséget vállalt. Amikor kis túlzással még az utcákon is agyonlőttek embereket, ő már a Párt sikereiért küzdött. Ellenzéki hangból akkor még keveset engedett meg magának: nyilván kellett a muníció a belső bomlasztáshoz, ahhoz meg idő szükséges.

️ Érdekes, hogy amikor ugyanebben az évben, a forradalom hőseivel való leszámolások első nagy hulláma idején véresszájú publikációt írt a Petőfi Népébe a forradalomról; akkor a nyilvánvaló pocskondiázás és hazudozások mellett – például a „fehérterror” felemlegetésével – arra valóban ráhibázott, hogy Nagy Imre egy pillanatig sem volt a forradalom vezetője, csak sodródott az eseményekkel és valójában Mindszenti (sic!) tekinthető az igazi főnöknek.

️ Aztán telt az idő, kezdett beérni az ellenagitációs munka, és a ’80-as évek elején nagyjából úgy buktatták meg, mint Nagy Imrét az első miniszterelnöksége idején. Kis ejnye-bejnye, majd átrakták egy másik kiemelt pozícióba. 1989-cel közéleti tevékenysége ennyiben is maradhatott volna, ám emlékezzünk meg az igazi tragédiájáról.

Pozsgay Imre ugyanis – bár meglehet, hogy a saját lelkiismerete is megszólalt abban a nyilatkozatban, ne zárjuk ki ezt a lehetőséget sem – a rendszerváltozás utáni politikai karrierjét akarta előkészíteni. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egészen korai időponttól azon dolgozott, hogy amikor eljön az új időszámítás, akkor az az ő időszámítása legyen.
Ennek megkoronázása volt a népfelkeléses nyilatkozat.

Arra számíthatott, hogy a ’80-as évekbeli legendaépítése ezzel kerül a csúcsra, és amennyiben a közvetlen államfőválasztás mellett döntenek, biztos befutóként indulhat. Végül hogy ebből Kelet-Ausztria vagy Délnyugat-Belorusszia született volna,már soha nem derül ki.

️ Azt viszont tudjuk, hogy bár sokáig reális esély mutatkozott a közvetlen választásra, végül nem így alakult. Talán nem véletlen, hogy pont az MSZMP volt az, amelyik a kerekasztal tárgyalások során a legvégsőkig kardoskodott a népszavazásos megoldás mellett. Mi több, 1989. október 19-én az akkori belügyminiszter, Horváth István amellett érvelt, hogy abban a különösen kiélezett politikai szituációban igenis a néphez kell fordulni, hogy az döntő véleményt mondhasson az Elnöki Tanács megszűnésével az ország új, első emberéről.

Az akkori országgyűlés így is döntött–azzal a záradékkal, hogy ez csak egyszeri alkalomra szól, aztán meglátjuk.

️ Remekül előkészített hatalomátmentési kísérlet, nem igaz?
A párt felépítette a lehető legreformabb komcsiját, aki a negyven évnyi szocialista domesztikáláson átesett magyar társadalomnak tényleg elfogadható lehet, hiszen a megfelelő alkalmakkor a megfelelő szavakat használta, így komoly eséllyel a szavazópolgárok meg is választják.

Zseniális terv.

Ám ekkor közbelépett az SZDSZ, amelyik története talán egyetlen pozitív tetteként ezt meg akarta akadályozni, és ehhez a törekvéséhez csatlakozott a Fidesz, az MSZDP és az FKGP is. (Az MDF nem. Meglepő?) Végül mindössze alig több mint 6000 szavazaton múlt, hogy a négyigenes népszavazáson a köztársasági elnököt illető kérdés az ellenzék szándékai szerint alakult, miszerint azt nem a szavazópolgárok, hanem a parlamenti képviselők választhatják meg.

️ De a pártállam ragaszkodott ahhoz, hogy bárhogyan is alakulnak az első, szabad választások, ők akkor is döntő pozícióban ülhessenek. 1990. március 1-jén az Országgyűlésben csak azért is úgy döntöttek, hogy az államfőt 4 évre, közvetlen szavazás útján kell megválasztani.

️ Pozsgay megújuló politikai karrierjébe a végső koporsószeget az az MDF-SZDSZ paktum verte,
ami egyébként rögtön a legelején megmérgezte a szabaddá váló Magyarország közéletét. Ekkor döntöttek arról, hogy márpedig a Parlament jogosítványa köztársasági elnököt választani.

Volt még egy utolsó kísérlet a komcsik részéről, hiszen 1990. július 29-én sikerült kicsikarni a kérdésben még egy népszavazást, de csúfos kudarc lett a vége, mindössze 14 százaléknyi részvétellel.
Ezzel Pozsgay Imre letehetett arról, hogy mint sok más, egykori szocialista országban, Magyarországon is megvalósuljon az a módi, hogy valamelyik korábbi főkommunista bebetonozza magát a hatalomba.

️ Szomorú, de pontosan a fentebb vázolt megalkuvások akadályozhatták meg azt, hogy bármilyen lusztrációs törvény átmenjen.
Hiszen ha még a legmegengedőbbet is szavazzák meg annak idején, az teljesen biztos, hogy egy Pozsgay-kaliber eltehette volna a fiókba a politikai terveit. Erkölcsi szemmel nézve egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen figurák nem bizonyultak automatikusan persona non gratának.

️A rendszerváltás idején a főleg az MDF által képviselt teljes megalkuvás sokkal nagyobb kárt okozott, mint a pártállam sok beépített ügynöke az újonnan születő pártokban.

️ Mert meglehet, hogy ezek az ügynökök sikeresen szétverhettek reményteljes kezdeményezéseket, amelyek mondjuk a baloldalon versenyképes alternatívát jelenthettek volna az MSZP-nek, vagy éppen más formációkat tettek komolyan vehetetlenné, de a legtovább ható következmény mégiscsak az volt, hogy az egykori karrierkomcsik a legkisebb felelősségre vonás nélkül sétálhattak át a demokratikussá váló Magyarország közéletébe, miközben gazdasági előnyeiket is megtartották, sőt, azokat bőséggel gyarapították.

️ És ez a probléma már soha nem nyer megnyugtató lezárást.