️ a dollármédiában ma úgy jelent meg Lenin, mint egy vezető, akinek persze voltak hibái, de “intelligens filozófus” volt és “kiváló szónok”, “vegyes megítéléssel”.
️ a dollármédia a nap végén mindig bolsi marad.
️ a dollármédiában ma úgy jelent meg Lenin, mint egy vezető, akinek persze voltak hibái, de “intelligens filozófus” volt és “kiváló szónok”, “vegyes megítéléssel”.
️ a dollármédia a nap végén mindig bolsi marad.
A gondolkodásmódunkban van különbség!
Tavaly májusban Dávid barátommal igyekeztünk Gödöllőről Budára. Míg vezetett sok minden szóba került.
Említettem azt is, hogy esőt mondanak. Az válaszolta, hogy “…
👉 Ilyennek látja hazánkat a mesterséges intelligencia a Himnusz alapján. 
️
sajtósai nyilatkozatai alapján Karácsony Gergely nagyon boldog volt, hogy Bécsben az “Ich ein wiener”-mondatával zajos tetszésnyilvánítást aratott!
Nem ijedünk meg a baloldal mögött álló nemzetközi médiától, a brüsszeli bürokratáktól és a Soros-
birodalomtól.
Harcolni fogunk.
🫵Forrong Németország. Már a fuvarozók is csatlakoztak a gazdákhoz. A baloldali kormány viszont kitart a megszorítások mellett.
🫵A Kávészünet Kötterrel mai adásában Bohár Danival beszélgetünk berlini…
Hallottunk már a Puskásban 65 ezer embert énekelni
Amit nem tudtál a tűzoltózenekarról, és nem is mertél megkérdezni...
igen, tudnak tüzet oltani is
nem minden tűzoltó zenész, de minden tűzoltózenész tűzoltó 
mínusz egy fok alatt nem fújják, kivéve,…