️ Hajdú Steve-ről nekem mindig Big Daddy Laca jutott eszembe, mármint nekem a csávó olyan, mint Laca egy simulékonyabb élet után. így pacekra. ennyit a pozitívumokról.

az már viszont enyhén szólva visszás, hogy Hajdú még 2024-ben is ott tart, mint a balos elit 30 évvel korábban: ami igazán jó, sikeres és felkapott, az nem magyar, zsigerileg nem lehet az, hiszen a magyar, az középszerű, híg, legjobb esetben is másodvonalbeli. legalábbis ez derül ki azokból a mondataiból, amelyeket Azahriahra és Szoboszlai Dominikre mondott.
️ kicsit haloványabb, mint egy jó kis Esterházy vagy Spiró, na de mégiscsak 2024 van és nem 1993!

️ gondoljatok bele, még egy “bíróság által kimondottan is a magyar válogatottnak szurkoló” Fajkasházy Teddy legalább ezen gondolatai kifejtésére az ATV főműsoridejében kap lehetőséget, addig Hajdú a nyugdíjasok alvóidejében azok macskái által a _nyitva_ hagyott tévét nézett délelőtti idősávban.

ja, a magyar virtus csak annyira tehetséges és magabíró önerejéből, hogy szlávok és indo-európaiak tengerében maradt államalkotó erő, immár 1100 éve, valójában senki által sem segítve, miközben körülbelül mindenki, mindig a vesztünkre tört. és hol aktívan, hol passzívan ellenállva, de még mindig itt vagyunk. sokan nem mondhatják ezt el magukról.

️ többek között ez a virtus ott van Aziban és Szoboszlaiban is. ezek vagyunk mi és ezért szeretjük őket.
️ Steve meg az, akin akkor is röhögtünk - nem vele, rajta -, amikor a Heti Hetesben Teddy-n csattant gyakrabban az ostor.
és hála az égnek, erre is már ki emlékszik az RTL szerkesztőin kívül?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média