️ Egy magamfajta - valójában és személyes viszonylatban - inkább introvertált embernek nehéz igazán bensőséges módon megnyilvánulnia, de most ez jön. Nagy megállapítások, szívhez szóló mondatok és egyebek nélkül, csak úgy pőrén.
Ma lenne 82 éves Pintér Tamás, vagy ahogy sokan ismerték, Oroszlán. Aki nem tudja ki volt, pár kattintással utánanézhet, aki pedig ismerte, annak felesleges bemutatnom. Nem nekrológ ez.

️ Annyit biztosan mondhatok, fura úgy elsétálni egykori lakása előtt, hogy az épületen emléktábla hirdeti, itt élt. Vagy meglátni közvetlenül a ház mellett a törzshelyét, és tudni, egykor pontosan amott ült, és beszélgetett meg anekdotázott és nyilván nevetett. Visszanézni a nem túlságosan távolabb álló bérházra és tudni, ott főzött, vendégeket fogadott, éjszakába nyúlóan művészeket, barátokat, tényleg igazi nagyságokat jól tartott.

️ És szomorú belegondolni, ahogy akár csak ráérősen, gyerekként figyelted, magadba szívtad, ahogy egy pohár bor mellett mesélt az életről, színházról, filmről, történelemről, politikáról, családról.
Furcsa azt tudni, hogy valaki nincs és soha többé nem is lesz, aki ennyire komolyan meghatározta szemléletmódomat és elképzeléseimet a világ folyamatairól és pláne az élet szeretetéről. Mert a tény, hogy ez ennyire régen volt és az újra és újra érkező felismerés, mennyire rég nincs Tamás, önmagad felé a legrémisztőbb. Brutálisan szalad az idő és egyáltalán, soha nem tudod megállítani ezt a visszaszámlálást.

️ Persze már akkor is sejtettem, hogy a kommunistákat helyükön kezelni és a mulatságot tiszta szívből, úgy igazán megélni és élvezni nem elhanyagolható kiindulópontok a jó élethez vagy legalábbis annak megkísérléséhez, de ezekben és sok minden másban is megerősített.

Velem maradnak ezek az axiómák az utamon, ahogy ő is.