️ értem, hogy bizonyos rétegekben baromi nagyot lehet futni a mentelmi jog felfüggesztését célzó ötlet futtattásával, de olyan mélységesen sárszagú, vulgárközéleti ez az egész, hogy ettől még belőlem is előbújik a kardigános MDF-es.

fölösleges ehelyütt a Bill of Rights-ra utalni vagy akár a néptribunusokat a Rómában megillető, “szent hely” attribútumából eredő jogtörténeti húrokat pengetni, egyszerűen csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy azért, mert nekünk nem tetszik Szabó Tímea, Hadházy Ákos, Jámbor András vagy bárki jobb- és baloldalon, attól még egy kodifikáltan több évszázados, hagyományaiban meg több évezredes jogelvet nem dobunk ki az ablakon.
akkor sem, ha ezt egy párt olyan gyakorisággal írja ki a közösségi oldalaira, mint Jakab Péter a Parlament feloszlatását célzó, egyébként aranyosan ártalmatlan monomániáját.

a mentelmi jog ugyanis egy demokratikus berendezkedésű ország törvényhozásának egyik alapja, hiszen legfontosabb feladata, hogy a törvényhozásban végzett munkájáért, ottani véleményéért, amelyet egy képviselő mint választott tisztségviselő végez, ne lehessen felelősségre vonni.
egykoron simán belefért, hogy teszem azt felségárulásnak minősítettek egy olyan felszólalást, amely tartalmilag az utcán elhangozva az is lett volna, de ilyen alapon hogy végezhették volna munkájukat az országgyűlésben résztvevők? miként kritizálhattak volna, hogyan tehettek volna javaslatokat?

másodsorban azért is demokratikus egyszeregy, mert milyen egyszerű volna sorsdöntő döntések előtt a kormányzatnak tetszőleges számú ellenzéki képviselőt feltartóztatni a szavazás idejére, akár egy közlekedési szabálysértés kamujával?

️mentelmi joggal és anélkül is mindig lesz korrupció, gyenge jellemek, bűncselekmények. a formális logika alapszabályait kib️szhatnánk a kukába, ha az okot és az okozatot éppen úgy kevernénk össze, ahogy az aktuálpolitikailag frankó vagy szavazatszerzésre esetleg alkalmas.

️ szóval ja, ezeket a végtelenül lumpen jelszavakat mellőzük.

A dollárbalos jóemberkedőknek üzenem: nem kell kamu boldog hanukát kívánni, mert a hanuka akkor lenne boldog az európai zsidóknak, ha a t-rroristapárti m!gránsaitok, akiket a brüsszeli haverjaitokkal…

Az egészséges kételkedés és határozatlanság amit önmagunkban érzünk jó úton tart, igazából megtartja ami valóban lényeges...
Gyermekkorom óta kételkedem, majd legyőzöm, teljesítek és az önmagammal…

Harmadfokú, piros riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az érintett területeken tartós, több órás ónos eső várható. A csapadékmennyiség meghaladhatja az 5…

Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a várt csapadékmennyiség meghaladhatja az 1 millimétert.

Amennyiben az…

"Az a baj, hogy továbbmennek"

"Egy akkor 13 éves lányt hamis vádaskodásért, öt másik, akkor 14 és 15 év közötti fiatalt pedig erőszakos bűncselekményre irányuló szándékos összeesküvés miatt ítéltek el…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média