Erősödik a gazdaság és ezzel együtt a cégek is
A TOP 100 - Tolna vármegye vállalkozásai elnevezésű gazdasági fórum résztvevőit köszöntöttem ma Bonyhádon, a Perczel-kúriában tartott rendezvényen,…
🏴 TGM-nek tegnap volt a születésnapja
Kertész Imre írja - pongyolán idézem, megkopott már a szoftverem és csak azért sem guglizom be, mert úgy mindenki tud -, hogy nem értékeljük eléggé az életet. Pedig - mint mondja - nagy dolog lehet, ha végül halállal kell fizetni érte.
Tamás Gáspár Miklóssal, meglehet, semmiben sem értettem egyet. Jó, ez talán túlzás. Ő is azt gondolta, hogy szörnyűséges alászállás állapotában van a kultúra, a társadalom, az egész világ. De azért mégis _van_ és a van még mindig sokkal jobb, mint a semmi.
TGM ellenfél volt. Mármint valódi, nem mint a balos politikusok. Mást gondolt magyarságról, jövőről, minden egyébről, mint egy jobboldali? Ez már csak természetes. De GONDOLT valamit. Mélyen gondolta, megalapozottan és akkor is roppant szórakoztatóan, ha a valóságot tekintve sok értelme éppen nem is volt. Mindezt remek publicistaként, de ezt biztosan tudjátok. Azon kevesek egyike - megkockáztatom, talán az utolsó balos -, akit tényleg érdemes volt olvasni. Már csak a stílusa miatt is.
Nem kell őt halálában sem felmagasztalni, de a rendszerváltoztatás megkerülhetetlen alakjáról beszélünk.
Személyesen egyszer találkoztunk. Még a köztévében vezettem az Ez itt a kérdés című műsort, ott volt vendégem. Európáról, nyílt társadalomról és hasonlókról beszélt. Tartózkodó volt, nem haverkodott, de miért is tette volna. Ettől még abban a szűk órában is kitüremkedett műveltsége.
Meg tudják, az ember csak elérzékenyül, ha a múlandóság újra és újra meglegyinti, főleg, ha maga is betegeskedik. És rádöbbennünk, hogy nagyon messze van már 1988, 1989 és 1990. Lassan több idő telt el, mint 1956 és 1990 között.
Ku️v️ra letaglózó.
️A rendszerváltoztatás már történelem és csak azok aktívak még, akik kifejezetten fiatalok voltak akkor. TGM pedig már akkor sem volt annyira fiatal.
Mondtam már, elmondom még egyszer: TGM ellenfél volt. Az nagyon messze van, de pozíció. Nem egy semmi, nem lenézendő, véletlenül sem megvetendő. És egy háborúban az ellenfeleket haláluk után is megbecsülik.
️ Nem baj, ha olvasunk TGM-et. Valóban egy harcos ment el, ahogy anno Orbán Viktor írta.
Erősödik a gazdaság és ezzel együtt a cégek is
A TOP 100 - Tolna vármegye vállalkozásai elnevezésű gazdasági fórum résztvevőit köszöntöttem ma Bonyhádon, a Perczel-kúriában tartott rendezvényen,…
Ma Varga Judit országgyűlési képviselő asszonyt láttuk vendégül Központunkban. A legaktuálisabb uniós fejleményekről és a szuverenitásvédelemről is beszélgettünk.
Brüsszel azt akarja, hogy szabadon csatangolhassanak gender-érzékenyítő kommandók a magyar óvodákban, iskolákban és töröljük el a gyermekvédelmi törvényt.
Értjük az üzenetet: szigorítani fogjuk️
Ennyi…
Országjárás - Nagykanizsa
Köszönöm a meghívást, Cseresnyés Péter!
Lazuljunk el....vidáman
Ötven év után most kellett megtudom, hogy a kedvenc törpöm tulajdonképpen nem Törpapa hanem TörpApa
És valóban
Na jó pihit mindenkinek!
Fenntartható fejlődés - Hol tartunk és mit tehetünk? - vendégünk Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
nóRa felkérdezte Krúbit, miért nem jár aktívan balos tüntetésekre, miután Krúbi cringe-nek nevezte őt.
️ van, akinek nem kell politikai felhang, hogy túlárazottan árulja a cuccait, szimplán jó és…
Budapest tényleg mindenkié, vagy csak Gyurcsány Ferencé?
Tette fel a kérdést Wintermantel Zsolt a Fővárosi Közgyűlésben.
️ Karácsony Gergely persze most is úgy tesz, mintha semmiről se tudott volna,…
Hihetetlen mire képes a baloldal ha a hatalomról van szó! Hiába szavazták le a hollandok a baloldali kormány agyament politikáját, azok nem fogadják el a választók akaratát és továbbra is ragaszkodnak…