A kommunizmus nem azért ocsmány, mert az elmúlt 100 évben minden alkalommal félresikerült, hanem azért, mert minden alkalommal sikerült.

Mindig másnak állítják be magukat, mint amik valójában. Az újkor hajnalán polgári forradalmároknak, később felszabadítóknak, a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetőinek, aztán a f️sℹ️zmus elleni küzdelem élharcosainak, a nép megmentőinek adták el magukat.

És aztán itt van nekünk Nyugat-Európa vitézen, büszkén baloldali értelmisége, akik harsányan ismételgetik még mindig: az eszme, az rendben van, csak ugye félúton valami mindig elromlott. Hopp, most földönfutóvá lett sok millió, hopp, meg️ltünk másik néhány milliót, hopp, Lenin elvtárs nem is így képzelte.

Mentegetik a menthetetlent, tördelik kezüket, hogy az nem is úgy volt, nem azt akarták, nem így tervezték. Miközben tudjuk, hogy de, pontosan így akarták.

Az volt a cél, hogy teljes mértékben, a totalitarizmus minden erejét felhasználva megsemmisítsék civilizációnk értékeit, mert úgy könnyebben lovagolhattak el a naplementében minden ingó és ingatlanunkkal, vágyainkkal, elképzeléseinkkel.

Ma is így állunk: a mainstream, európai jobboldal egyenlő a mainstream, európai baloldallal. Semmi sem különbözteti meg őket egymástól, és így válnak a korábban még némi értéket felmutatni képes pártok a vörösök utolsó csℹ️csk️saivá.

Legyen előttünk is tiszta, akik így tesznek, azok a rosszakaróink. Akik megcsúfolják tragédiáinkat és eltipornák családjainkat, azok rosszakaróink. Ebben a szellemben szíveskedjünk tehát gondolkodni.