az ország épül-szépül

Családbarát ország, családbarát szülészetek!

Azt szeretnénk, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen. Ez van a fókuszában a családtámogatási rendszer szinte minden elemének, és erről szólnak az olyan egészségügyi fejlesztések is, mint a családbarát szülészetek.

A kistarcsai Flór Ferenc Kórházban én is megnézhettem a teljeskörűen megújult részleget, ahol évente 1 600 gyermek látja meg a napvilágot. Nemcsak technikai eszközeit tekintve felkészült és felszerelt a kórház, de a komfortérzetet is növelő beruházások is elkészültek, és mind a szülés előtti, mind pedig a szülés utáni felkészítő programok szélesítése megtörtént. Számos csoportos és egyéni foglalkozás segíti a szülés előtt állókat, és a kismamákat, hogy az anyasággal összefüggő minden kérdéssel, érzéssel, traumával kapcsolatban megfelelő szakmai támogatást kaphassanak.

A kistarcsai kórházban minden adott ahhoz, hogy a magas színvonalú szülészet-nőgyógyászati ellátás mellett a szülők és az egész család részese lehet a terhesség és a szülés teljes folyamatának, ezzel is erősítve a családokat.

️ szerintem a játékvezető nem pirosat adott, csak a hiányzó nemzeti színt pótolta, nekem is fura volt, hogy a bolgárokon csak fehér és zöld van.

Seneca és Szent Pál bizonyos feltételezések szerint ismerték egymást, kétes (sic!) bizonyítottságú levelezésüket is ismerjük.

Azt tudjuk, hogy Seneca testvérével, Gallióval Pál találkozott, mert ez…

„Civil iránytű Európáért”

Így tudjuk röviden összefoglalni a IV. EuCET konferencia lényegét, amelyet november 24-25. között rendezünk Budapesten, magyar és külföldi konzervatív szereplők jelenléte…

👉 Az Ukrajnában zajló háborúban Sorosék nyakig benne vannak.

☝️ Az orosz-ukrán háború csak egy újabb üzlet a Soros-birodalom számára.

Tökéletes példája ennek az, hogy nemrég Soros Alex, Soros György…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média