️ Itt van Czutor Zoltán, a Belmondo énekese. A politikát jobban követőknek arról lehet ismert, hogy időnként jobboldaliak ak️sztását találná elfogadhatónak, máskor magából kikelve átkozódik minden ellen, ami nemzeti, a zenét jobban követőknek meg leginkább semmiért sem lehet ismert.
Mármint ne értsenek félre: én itt és most tényleg nem szurkálódni akarok, de magamat az átlagnál jobb zeneismerőnek tartva rémlik egy félig-meddig slágerük, olyan 20 éves távlatból. Ezzel nincs semmi probléma, ettől még biztos tartanak koncerteket, csak, hogy mondjam… Nem árt, ha az ember a saját helyzetével is tisztában van és annak ismeretében tesz másokra, akik ugyanazon a területen tevékenykednek, megjegyzéseket.
️ Mert Czutor nagyjából azóta értetlenkedve szidalmazza a három Puskás-koncertet tartó Azahriah-t, amióta csak meghirdették az eseményeket. És nem áll jól ez senkinek sem, mert a végén még arra gondolhatunk, hogy mindössze oltári nagy féltékenységről van szó, amit a relatív sikertelenség is generál.
a teljes cikk linkje a kommenteknél!