MÁRIA TERÉZIA VS. THÖKÖLY IMRE – HELYEZZÜK VISSZA URALKODÓNK SZOBRÁT A HŐSÖK TERÉRE!

az alábbi írás a Regnum! - Királyságban gondolkodunk posztja, érdemes végigolvasni.

MÁRIA TERÉZIA

Ki az első?

Mária Terézia (II. Mária királynő) legfontosabb uralkodói címe Magyarország (1758-tól: apostoli) királya volt. Férje, Ferenc István volt a szent római császár, és a cseh és horvát királyi címek, valamint az osztrák főhercegi cím csupán a magyar királyi cím után következett. Egyházi tekintetben az apostoli királynak hasonlíthatatlanul nagyobb jogkörét ültette át az osztrák örökös tartományokba.

Kik támogatták?

A magyar nemesség egységesen, miután Mária Terézia Pozsonyban megjelent 1741-ben. Az országgyűlésen a sérelmek tekintetében megegyezés történt, a rendek katonai támogatásukról biztosították az uralkodót és június 25-én a Szent Márton-dómban meg is történt a koronázás. Ahogy Esterházy Imre gróf, Magyarország hercegprímása mondta: „Ez a királyság egy test, mely Felségedtől mint lelkétől elválaszthatatlan. Felséged jogai, melyeket irígy ellenségei fegyverrel támadnak meg, ég és föld előtt oly igazak, hogy senki sem nézheti fájdalom nélkül, mint sértik azokat bitor kezekkel.”

A Szent István-i örökség aktualizálása

Uralkodása alatt szándékosan törekedett arra, hogy a magyar nemzeti identitást erősítse, a Magyar Királyság hagyományait életben tartsa, sőt, új hajtásokkal gazdagítsa. Az első magyar király apostoli címét 1758-ban maga újította fel és a magyarországi katolikus Egyház ügyeiben főkegyúrként, mint Szent István örököse járt el. Az 1771-ben nagy ünnepélyességgel Budára szállíttatott Szent Jobb iránti kegyelet meghatározta Magyarország legnagyobb ünnepét. Marcali Henrik írja: „Szent István napján, midőn a hivők ezrei kisérték processióban, az ország katonai és polgári méltóságaival élükön, a csodatevő, országalapító ereklyét, mintegy egybeforrott a «Regnum Marianum» eszméje a modern magyar államéval, melynek berendezése s virágzása a királysághoz volt kötve.” Első szent királyunk tiszteletére megalapította a Szent István-rendet, mely a Birodalom és a Magyar Királyság legjelentősebb kitüntetése volt a katonai Mária Terézia-rend mellett.

Magyar alkotmányosság

Mária Terézia tudatában volt kötelességeinek, mint Magyarország apostoli királya. A magyar alkotmányosságot mindig tiszteletben tartotta, az ország nemességével egyetértésben, ám az ország jobbágysága helyzetének javítására is törekedett, ha kellett az említett nemességgel szemben is. „Nem akarok elkárhozni néhány nemesért és mágnásért.” – mondta, utalva arra a tényre, hogy az uralkodóknak népeik minden tagjáért lelki felelősséget viselnek. Közjogi tekintetben őrizte a magyar korona önállóságát, az ő uralkodása alatt történt Alsó-Szlavóniának és Bánságnak visszacsatolása az országhoz, valamint Fiumét, mint corpus separatum-ot is ő csatolta az országhoz. A szepesi városokat a lengyel zálogból visszaszerzi, Lengyelország szégyenteljes felosztásába belekényszerítve Galíciát magyar királyi jogon, csatolja el, annak élére Hadik András grófot kinevezve kormányozza.

Magyar érdek, magyar felemelkedés

Megalakítja a magyar nemesi testőrséget, a rátermett nemesifjak támogatására, felemelésére. A százhúsz fős gárda mindenkori kapitánya a hadsereg tábornoki karának tagja volt és az 1765. évi VI. tc. alapján felvették Magyarország zászlósurai közé. Ezzel a magyar irodalom fejlődését is támogatta. A hadseregben és a kormányzatban is erősíti a magyar jelenlétet, elég csupán Hadik grófra gondolni. A közjó szolgálatának elkötelezett uralkodása jellemezte; megalapozta a köznevelés és a közegészségügy szervezetrendszerének alapjait, mint állami feladatot.

Madéfalvi veszedelem

Mária Terézia határőrséget akart felállítani (Horvátországhoz és a Délvidékhez hasonlóan) Erdély területén is, amelyhez a székelyekre volt szüksége. Kifejezetten megtiltotta az erőszakos sorozást, csak önkéntes jelentkezést fogadott el, a szervezéssel megbízott Adolf Buccow tábornoknak (akit, amiért ezt nem tartotta be, leváltott), illetve a horvát Siskovocs József bárónak is, aki nem tartotta ezt be. A mészárlás egyértelműen hadvezéri magánakció volt, nem uralkodói kérés, a menekülő csángókat Mária Terézia feltétlen híve, a bukovinai kormányzó Hadik András gróf telepítette le (vö. csángók).

THÖKÖLY IMRE

Árulás

Thököly Imre, hogy a bujdosó mozgalmat „függetlenítse” Erdélytől, az oszmánokkal lép egyeségre, a törökösség bűnével pedig elárulja hazáját. 1681-ben Ibrahim budai pasa értesítette őt, hogy a nagyvezír hajlandó fegyveresen támogatni a mozgalmát és ő beleegyezett, még a Béccsel kötött fegyverszünetet is felmondta. Ettől kezdve a törökkel együtt portyázott és pusztított magyar vidékeket, a Dunántúlon a magyar városok (pl. Sopron) elrabolt értékeit a töröknek is adta.

Meghunyászkodás

1682-ben kuruc követek érkeztek Sztambulba, hogy a töröktől eszközöljék ki a magyarországi fejedelemséget Thököly számára – mintha az az oszmánoké lett volna, hogy odaadhassák. Thökölyék a katolikus Habsburg Birodalomtól az iszlám befolyása alá játszották volna át hazánkat. Bécs ellen nem volt hajlandó vonulni a törökkel, mert kímélte seregeit, helyette a Dunántúl – törököknek való – hódoltatását és rablását választotta, tatár seregekkel megerősítve.

Idegen zsoldban, a megszállók szálláscsinálója

A török és erdélyi seregekkel egyesülve elfoglalták Felső-Magyarország keleti felét, majd Fülek várában, Apafi Mihály erdélyi fejedelem jelenlétében Ibrahim pasa szultáni parancs alapján „az Orta Madzsar királyává” nevezte ki Thököly Imrét. Ő „fejedelemnek” címezte magát, ám innentől kezdve tulajdonképpen nem kérdéses, hogy a megmaradt Magyar Királyság keleti felét török vazallussá tette, adót fizetett a töröknek, az országot négy részre szakította. Meghúzott – egy mai napig észlelhető – frontvonalat, a „kuruc-labanc” pártoskodással, amely több, amely a saját korában és később is féktelen erőszakoskodásokhoz, atrocitásokhoz vezetett. A megosztottság szintén a töröknek kedvezett leginkább. A Dunántúlon török vilajetek jöttek létre, lényegében Thököly török megszállás alá hajtotta ezt a részt is.

Elvtelenség

Thökölyt csak a személyes siker érdekelte, rögeszméje volt, hogy az „Ausztriai Ház” ellen keljen fel, és ragaszkodott a kiszakított területéhez. Elvetette I. Lipót királyunk közbocsánatát is, és még szorosabb török hűségbe hajtotta híveit. Mikor illegitim hatalmát az „Orta Madzsar” felett már megszilárdította, Thököly ismét békeajánlatot tett Lipót királynak: a kurucok által megszállt 13 megyét, magának pedig birodalmi hercegi címet és a „Magyarország részeinek ura” titulus elismerését kérte, cserébe háború esetén Lipótot királyaként támogatta volna, családja férfiágának kihalásával pedig a terület visszaszállt volna a Habsburgokra – ajánlatát ezúttal is elutasították. Lipót király amnesztiarendelete után – török zsoldból – kiáltványt írt „Keresztény vallások védelmében és a nemzetek szabadságáért.” – ironikus módon.

Sajátjai, hazája és a kereszténység ellen harcolva

Thököly az 1683-ban induló Bécs elleni török hadjáratnak felajánlotta csapatait a nagyvezír eszéki táborában, itt megintcsak tatár csapatokkal közösen vonult fel. Ezt követően a keresztény – osztrák, magyar, lengyel – csapatok ellen harcolt, majd az angern-i vereség után, de még a törökök nagy, szeptember 12-ei bécsi veresége előtt át kívánt állni a keresztény oldalra – persze feltételeket szabva – melyeket az Udvari Haditanács elutasított. Sobieski János lengyel király hazafele menet Felső-Magyarország jelentős területeit visszafoglalta Lipótnak, ekkor Thököly Sobieski útján továbbra is különbékét akart kötni Lipóttal, azonban a király elzárkózott ettől; Thököly meghódolását követelte, és hogy vonuljon vissza a magánéletbe. 1685-ben még volt szövetségesei, Erdély és a Porta is ellene fordult: az erdélyi országgyűlés hűtlenségi pert indított ellene, a török rabságba vetette váradi elfogatása után. Szabadon engedték, de maradt török zsoldban; bolgár lázadást vert le, elfoglalta Orsovát, a zernyesti csatában hátba támadja Teleki Mihály és Heißler tábornok seregét. A török hadjáratban, mely végül a karlócai békével zárult, végig a török oldalán harcolt, kisebb török egységeket vezetve a magyar és keresztény felszabadító hadsereg ellen.

Megátalkodottság – mindvégig a megszállók oldalán, a haza felszabadítása ellen

A magyar király oldalára vagy a keresztények oldalára mindig csak nevetséges feltételek ellenében (pl. birodalmi hercegi cím) lett volna hajlandó átállni. Lipót király többször is visszautasította, ahogy Sobieski János is. 1686-tól az oszmán hadsereg csapattisztjeként harcolt a Magyar Királyság felszabadítása ellen, amikor már volt hívei is Szent Liga oldalára álltak. A zentai csatában is a török oldalán vett részt, itt halottnak tettetve magát menekült csak meg. Az Oszmán Birodalomban hal meg, kegyelemkenyéren. Thököly ragaszkodott a török szövetséghez élete végéig, ezzel politikai szempontból fékezte a nemzeti megbékélést, sőt felerősítette a kuruc mozgalom retrográd vonásait. A magyarságnak morálisan is ártott, mert nem a kereszténység ügyét szolgálta, és elősegítette a „Magyarország a kereszténység ellensége” kép elterjedését akkor, amikor pont egység alakult ki a török kiűzésére és hazánkat felszabadították 150 éves elnyomás után.

A magyar állam folytonosságát, gyarapodását, szuverenitást tiszteletben tartó uralkodónk, Mária Terézia szobrát a szovjetizálódó országban hordták el, a megszállók csatlósaként működő Thököly Imre szobrát a kommunista diktatúra ideje alatt 1954-55-ben került a helyére. Mária Teréziáé pedig raktárba, aztán a rendszerváltás után – a mai napig – a Gödöllői Királyi Kastélyba. Méltó helye azonban a Hősök terén lenne, eredeti helyén, mint nemzeti nagyságunk része. A tévutas, megszállókkal kollaboráns Thököly pedig kerülhet bárhova máshova.

Őseink így gondolták, nem lehetünk ennél alábbvalók.