️ én nem vagyok felvilágosult demokrata, csak egy mucsai f️siszta, de nem az egyik fő ok, egyben kiemelt érv volt az EU-csatlakozás mellett, hogy szabad lesz a munkaerő áramlása, ergo lazán lehet menni Nyugat-Európába dolgozni? és hogy ez előny, nem hátrány?
akkor most a baloldal miért úgy állítja be ezt a jelenséget, mintha probléma és nem pozitívum volna?

Az Egyesült Államok Kongresszusában is erősödik a béketárgyalásokat sürgetők hangja.

Andy Harris, magyar származású amerikai kongresszusi képviselő béketárgyalásokat szorgalmaz, mert a háború "…

A fővárosi producer úrnak természetesen meg kellett említenie Tóth Gabi születési helyét, és egyben rejtett üzenetet küldenie a Káderdűlő népének, tudjátok akiknek a gyerekei negyvenezer forintos…

Visszakozik az állítólagos áldozat: tervezett médiaakció zajlott Böjte Csaba lejáratására! A rágalmazó visszavonta vádjait, az akció megbukott!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média