️ mondok egy érdekeset: messze nem Rutte volt a legrosszabb, ami velünk történhetett az EU-ban.

persze, volt számos asszó - hiszen Rutte is 2010 óta, egyhuzamban volt kormányfő -, de emlékezzünk csak vissza, hogy Merkel előnyeit is akkor ismertük fel igazán, amikor Merkel lelépett a pástról. enyhén szólva nehezebb azóta a dolgunk.

️ a “holland fickó” nem fog hiányozni, de akadtak helyzetek, amelyekben lehetett vele együttműködni. nem kevés nyugat-európai erő van - akár kormányon is -, akikkel egyetlen kérdésben sem lehet.
️ valahogy a tanulság mindig az, hogy sokkal rosszabb is lehet a kellemetlennél.

Az a rohadt Orbánista elnyomó rendszer, ahol elnyomják az ellenzéki színészeket olyannyira , hogy csak néhány nagy költségvetésű és államilag támogatott filmben szerepelhetnek.
(Félreértés ne essék,…

„Kapocs a civilek és a katonák között” – Nyáresti dallamok Szegeden

Első alkalommal varázsolta el a szegedieket a július elején megrendezett Szegedi Katonazenekari Fesztivál.

Kis Csenge őrmester/ MH…

MEGYÜNK TOVÁBB F.O.S. Balatonfikázás

Most:Kiürült a Balaton
Az ATV és a Portfólió még mindig ezzel a 30-40%os visszaeséssel dolgozik, amit Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének…

„Tizenegy órát autóztam (Kijevbe), csak azért, hogy a kezembe nyomjanak egy listát - és akkor megmondtam, hogy én nem az Amazon vagyok” - Ben Wallace Brit védelmi miniszter Zelenszkijről!

Nem, Törökország még egyáltalán nem hagyta jóvá a svéd NATO-csatlakozást és októberig biztosan nem is fogja. Így nekünk sem kell sietni, a hazai dollármédia és dollárbalos politikusok ismét…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média