Hogy mégis miként néz ki a Soros-gépezet és a dollármédia? Mutatom!

Vegyünk egy médiacéget, amit 2017-ben 5.7 milliárd dollárra értékeltek. Ez a Vice Media. Az 1994-ben ingyenes magazinként Montrealban alapított cég 2017-ben érte el csúcspontját, és az új média csillagaként tekintettek rá.
️ Kik voltak a befektetők? Például a Disney és persze Soros György. _Érdekes_ módon a Vice elkezdte a szélsőbal és a woke felé venni az irányvonalat, ennek köszönhetően a cég értéke zuhanásba kezdett. Amikor májusban csődöt jelentettek, ki állt ott, hogy megmentse őket?
Nahát, a Soros család!

A dollármilliárdosok a saját ideológiájukat kihasználva a cégnél, ahol ők magunk is befektetők, csődbe vitték azt. A megállapodásban a Vice értékét 400 millió dollárra értékelték, ami messze van a 2017-es, 5,7 milliárd dolláros értéktől.
️ Na, így működik a dollármédia!

️ Mindez már Magyarországon is jelen van. Azzal pedig, hogy a héten Alex Soros átvette apjától a 25 milliárd dolláros birodalom kulcsát, egyre több ilyennel fogunk találkozni.

Ma reggel megérkezett a 777 mesekönyve, a Hetedhét határon a nyomdából!

👉 Szerintünk csodaszép lett, köszönhetően Pesti Ráhel szívmelengető illusztrációinak és persze az egész csapat több hónapos…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média