Mindenki szeretne jó ember lenni. És ha már jó vagy jobb ember a maga valójában nem is lehet, hát legalább ebben a szerepben tetszelegni. Hiszen a világi javakon túl mi jobb és gyümölcsözőbb létezik annál, mintsem saját magunkkal elhitetni, hogy a létezésünk túlmutat az egyszerű biológiai törvényszerűségeken és valamit magunk után is hagyunk? Ha nem is a nevünket, de legalább a cselekedeteink egy részét, amiben őriznek minket. Talán nem személy szerint, de részesei és okozói vagyunk rajtunk túlmutató eseményeknek, folyamatoknak. És ez az az emberi bensőnkből fakadó vágy, amit a baloldal annyira jól fel tud használni. Hiszen az ajánlata soha nem az, ami itt és most előnyöket okoz, soha nem az, amit számokkal és tényekkel alá tudsz támasztani, hanem ez a sajátos, materialista megváltás: ha minket választasz, jó ember vagy! Ha minket választasz, olyan célok mellett törsz lándzsát, melyek előreviszik a világot! Ha minket választasz, elmondhatod az ismerőseidnek, megoszthatod a közösségi oldalaidon, hogy a Jó mellett döntöttél, a Jó mellett határoztad meg magad!

A baloldal mindig evilági megváltást kínál és ez az ok, ami miatt egy valamirevaló jobboldali soha nem keveredhet ebbe a társaságba. Mi pontosan tudjuk, hogy a világ nem jó hely. Eltérhet a megítélésünk arról, hogy miért nem jó, tehet erről az eredendő bűn okozta spirál, a valóság keserű mindennapjainak megélése vagy egyebek – mondhatni, ízlés dolga -, de ha van metafizikai értelemben vett politikai eltérés bal- és jobboldal között, akkor az ennek a megítélése: létezik-e a saját földi életünkben biztosra vehető megváltás vagy sem? Eljöhet-e minden világok legjobbika a mi életünkben vagy nem? Van-e valami ezen túl és valójában azon világ szabályrendszerének szükséges megfelelni, vagy nincs és nekem itt és most kell megmutatni, mennyire vagyok jó?

️ teljes cikkem linkje a kommentek között!

Június végén negyedik alkalommal rendezik meg a Feltöltő keresztény zenei fesztivált Gyergyószentmiklóson.

Köszönöm a szervezők előkészítő munkáját!

️LEVELET KAPTUNK
“Tisztelt Országos Mentőszolgálat! Szeretném megköszönni, hogy a mai napon, ennyire lelkiismeretesen, és kiválóan látták el a testvéremet. Sajnos baleset érte, és megsérült a feje. A…

️DRÁMA AZ ÜGYELETEN
A napokban egy 30 év körüli férfit vitt be családja személyautójukkal a hajdúhadházi OMSZ Sürgősségi Ügyeletre, aki otthonában hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette, majd…

Tudtad, hogy egy zárfésűs betörőnek elég lehet 20 másodperc, hogy bejusson a lakásodba? Azt is eláruljuk, hogyan védekezhetsz ellenük.

A zárfésűs technika egy igen kifinomult betörési forma. A bűnöző a…

A háború és a hibás szankciók igazolták: kockázatos, ha egy ország energiaellátása másoktól függ. Magyarország energiabiztonságának garanciáját Paks II. jelenti.

Már egy éve vagyok a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese.
Olyan időszak áll mögöttünk, amelynél nehezebbet és embert próbálóbbat aligha látott a jelenkor Magyarországa.

Ha valami…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média