erről a habitusról akarok valamit mondani.

mert nemigen sajnálom én ezeket a fiatalokat, mindenki olyan evilági poklot választ magának, amilyet akar, de mégiscsak szerencsétlenek és nem azért, amiért elsőre gondolnád.
️ ki az, akinek nem ez a hivatása, ám naponta minden percét kiteszi a jogállamiságon való merengés, a kisebbségi jogok, a demokrácia állapota és úgy alles zusammen a politika?

nézem ezeket a tényleg szomorú arcokat és arra gondolok, hogy nincsenek barátaik, csajok, pasik, szerelmek, bulik, sörözések, hobbik, munkahely vagy egyéb? hogy lehet úgy élni, hogy tragikus arccal üldögélsz egy sarokban és neked nem megfelelő politikai változáson vagy éppen változatlanságon lamentálsz 24/7-ben?

️ kezdjetek magatokkal már valamit, bármit, annyi dolog van ezen a világon. higgyétek el, 2002-ben és 2006-ban, de még 1994-ben sem viselkedtek ilyen szánalmasan a jobberek, mert nekik is volt ezer más dolguk.
ebben az országban - és áhítattal megsúgom, a világon bárhol, még a raklaprugdosó londoni haveroknál is, akik egy ólban élnek 8-an, hogy 200 fonttal többet eltegyenek a hónap végén - azok érzik jól magukat, akiknek céljaik vannak.

️ üresen, baromságokat olvasva a telexről meg a 444-ről, aluljárós, vietnámi falatozókban összegyűlve a spanokkal mindig, minden rendszerben sz️rul fogjátok magatokat érezni.