️ gyakorta kritizálják, ahogy a jobboldal kampányol, szinten tart, véleményt formál, végül pedig győz. mindig.

️ a nemzeti oldal a 2000-es évekig nagyon szépen evett, kifogástalan volt a zakója, előre köszönt az őt megvető balosoknak, kicsit még örültek is neki páran, hogy ütötték, nagyszerű morális elveket valósított meg, olyan aranyos volt. és nagyjából mindig veszített.

️ aztán elkezdett győzni. ezt onnan tudjuk, hogy azóta fordult egymásnak magyar és magyar, azóta vannak frontvonalak és árkok!
a jól idomított jobbos könyörgött is a leereszkedő balos vállveregetésért, páran a mai napig ilyenek. ők az Igazi Konzervatívok️. tudjátok, európai értelemben vettek.

️ a széplelkek nem értik, hogy győzni nem lehet földharc nélkül. mi meg inkább győzünk, mintsem teázva arról elmélkedjünk, ah’, beh’ jó volna szépen győzni. és bár nagyon kedvelem Kirk mondását arról, hogy szívesebben veszít Szókratésszal, mintsem nyerjen Marxszal, de én mindig győzni akarok.
ilyen a mentalitásunk, ehhez értünk, ebben vagyunk remekek.

Ferenc pápa csodálatos beszédet mondott 11 ezer fiatal előtt, akik pillanatok alatt szívükbe fogadták a kedves, mosolygós egyházfőt. A pápának és a fiataloknak is nagyszerű élmény volt ez a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média