Miért jó dolog Macron fordulata?
Emmanuel Macron végre olyan testtartást vett fel, amit az EU-nak régóta képviselnie kellene.
👉 A francia elnök szerint, Európának nem…
️ A komcsi, nevezzük most éppen dékásnak, momentumosnak vagy párbeszédesnek – utóbbit mondjuk nem nagyon ismerünk, több frakciótaggal bírnak, mint párttaggal –, mindig azt szokta meg, hogy neki, saját magának nem kell eredményt elérnie. A háta mögött mindig szuronyok hegye követi, bármit mond, bármit tesz, bármivel is fenyegetőzik, nem szükséges jótállnia érte, hiszen ott vannak a fegyverek. Ezért nem érti azt sem, hogy létezik szuverenitás. Egyszerűen nem tud ezzel a fogalommal mit kezdeni, mert hiányzik önmeghatározása alapjaiból.
️ Azt tudja, hogy meg kell felelni Moszkvának, Brüsszelnek, akárkinek, várni kell az ukázokat, a pénzt, a segítséget és akkor majd minden jó lesz.
️ Akkor majd az embereknek, ezeknek a mucsaiaknak nem kell elmagyarázni, hogy mi lenne a jó, hiszen Rákosi óta tudjuk, 9 millió fasisztával nehéz szocializmust építeni. Itt lesznek a fegyverek, aztán jó napot kívánok.
️ Ez van a komcsi lelkek mélyén. Ebben bíznak, erre tesznek komoly téteket. Semmit sem változtak az elmúlt 100 évben. Jöjjön a felszabadító Vörös Hadsereg, a NATO, az ENSZ, bárki, csak nekik ne kelljen munkát fektetni ebbe az egészbe. Meg lehetőleg akasszon helyettük szintén valaki más. Csak hadd irányíthassanak már!
Nem fognak.
Miért jó dolog Macron fordulata?
Emmanuel Macron végre olyan testtartást vett fel, amit az EU-nak régóta képviselnie kellene.
👉 A francia elnök szerint, Európának nem…
Még ki se lőtték az összes töltényt szerencsétlen makarónira, miután - Orbán Viktor után szabadon - kimondta, hogy talán nem kellene minden számunkra érdektelen konfliktusba nyakig belemásznunk, de…
️MINDEN FŐVÁROSI KIFIZETŐHELYEN, GYURCSÁNY-DOBREV EMBEREI ÜLNEK!
Több tucat tanácsadó és a sleppje, akikről azt sem lehet tudni, hogy mit (nem) csinálnak!
Budapestet szétlopták a Gyurcsány-Dobrev…
Deutsch Tamás: Ez a Pressman helytartónak is pályakezdő.
Ennyi.
Orbán Viktor nem akar háborúzni, ezért már az amerikai baloldal arra is képes, hogy lehallgassa.
Egészen döbbenetes, ami jelenleg a világban történik.
Országok vezetőit próbálják lejáratni csak azért,…
mondhattok bármit, a magyar reddit felhőtlen szórakozást biztosít
Kezd sok lenni...
Ukrajna már Brüsszel segítségével akadályozná a magyar energiabeszerzést
"Ha látták azt a videót, ahol az oroszok levágják egy ukrán katona fejét, akkor kijelenthető, hogy a magyarok…
Amikor Schmidt Mária arról beszélt, hogy Németország tulajdonképpen már megszűnt létezni, kinevették a baloldalon. De miután Emmanuel Macronfrancia államfő arról beszélt, hogy egy, az Egyesült…