️ Kizárólag egyetlen alkalommal fordult elő, hogy demokratikus körülmények között a magyar emberek úgy gondolták, szeretnének balosokat tudni a fejük felett: 1994-ben, amikor Horn Gyula alakíthatott kormányt. Mert vegyük csak végig!
️ 1918-ban az őszirózsás forradalom kellett ahhoz - amit persze nevezhetnénk más forradalomnak is, de most tekintsünk el ettől -, illetve a teljes, világháborús összeomlás, hogy Károlyiék megszerezhessék a hatalmat, senki nem döntött erről a választópolgárok közül. Majd ugyanígy, Károlyiék ostoba, végtelenül káros vezetése lényegében átjátszotta a hatalmat Kun Béláknak, amely kommunről szintén a világon senki sem nyilvánított véleményt voksoláson.
️ A második világháborút követően a nagyjából szabad választásokon elképesztő fölénnyel győztek a kisgazdák és az ellenállás még 1947-ben is akkora volt a komcsik felé, hogy a kisgazdák alig vesztettek valamit a ‘45-ös eredményeikből, ha utóbbihoz kialakult utódpártjait is hozzászámoljuk, a komcsik pedig kékcédulás csalások tömegével sem tudtak többségbe kerülni. Hihetetlen, de ilyen elképesztő befolyásolásokkal is csak 3 százalékkal tudták növelni előnyüket.
️ Tanulság? 1945-ben, félig-meddig demokratikusan esélyük sem volt és egy diktatórikus választással sem voltak képesek valódi eredményt elérni. Na, ez a csicsk
️tempó.
️ Miért is csicsk
️tempó? Mert ne felejtsük el, hogy mindeközben egy világhatalom hadserege tartotta megszállás alatt Magyarországot, akik erőteljes, hogy nagyon óvatosan fogalmazzak, kívánsága nélkül kormánypárt sem lehetett volna ‘47-ig az MKP. Ezt követően pedig fel sem merült, hogy bármilyen értelmezhető választásról beszéljünk 1985-ig, ahol az engedményeknek hála újfent kiderült, hogy amint lehet nem a vonalas elvtársra szavazni, akkor hozzájuk képest sokkal szívesebben választják a reformkomcsit. 1990-ben meg - ha nem is éppen hogy bejutott - nem ért el valami nagy eredményt az MSZP.
️Mit tudunk tehát megint megállapítani? Hacsak nem volt megszálló hadsereg, összeomló ország, óriási elnyomás, akkor az emberek nagy ívben sz
️rtak a komcsikra
️
/posztok.hu

Beindítottam saját YouTube csatornámat, napi pár perc aktuális külpolitikával.
Ezen a linken elérhető:
újabb
minél…

Mi a jobboldal ereje? A közösség!
Találkozunk, beszélgetünk és szeretjük a hazánkat.
Köszönöm Dombóvár, hajrá 
Ilyen a baloldali sajtószabadság: videón, ahogy
, hogy idén leelőzzenek minket. Ez a baloldali szint, ezért fizetjük a képviselőiket parlamentben.


zászlót a Parlamentre...