Ismerjük egy érdekes aspektusát Jézus kivégzésének, amit sokan elfelejtenek. Talán azért is, mert - kizárólag a történeti valóságot alapul véve - egy aktuálpolitikai kérdés okozta a halálát.
Történt ugyanis, hogy mikor Jeruzsálembe bevonult, már alig volt olyan, aki ne ismerte volna a nevét, ha a tanításait nem is. Bár páran már addigra is elfordultak tőle, de a városhatár átlépése egy diadalmas ceremónia volt, apostolai és sok tanítványa kíséretében. Valószínűleg kifejezetten nagy volt az ünneplő tömeg, legalábbis Máté erről tudósít: „A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.”

Minden adott volt egy forradalom kirobbantásához. A nép ugyanis legalább annyira egy politikai vezér Messiást, mint vallási vezetőt vártak, egyfajta cezaropapista berendezkedés kiépítését. A Jézus bevonultakor ujjongók jelentős része abban bízott, hogy ha valóban Jézus a Messiás, akkor a rómaiak napokon belül kitakarodnak az országból, Izrael pedig újra nagy és erős lesz. Így óriási csalódásnak bizonyult, mikor az addig csak mendemondákból tájékozódó tömeg nem kapott semmilyen hadiparancsot, utasítást vagy uszító beszédet. Borítékolható volt a bukás, Jézus szinte napokon belül elveszítette a tömeg szimpátiáját. Az emberek nem értették, hogy mit akar ez a gyanús elem, amúgy is Galileából jött, ami egyáltalán nem volt megbecsült vidéke az országnak. A budapesti értelmiség sem tudna sokat kezdeni egy szabolcsi munkással, legyen bármilyen művelt is az illető.

A főpapság rokonszenve már rögtön az elején hiányzott, hiszen ők ugyanazt gondolták, mint a köznép: érkezik valami vándortanító és lángba boríthatja azt a kényelmes helyzetet, ami az ő vezető szerepüket is biztosította. Hiába látták, hogy erre Jézusnak semmi ingerenciája, végül az ország egyik ünnepelt és rajongott személyéből pár nap alatt pária lett.
És bár a fentieket nem igazán tárgyalja a Biblia, ám így rögtön érthetőbbé válik, hogy Pilátus kétségbeesett "menekülési kísérleténél" - valószínűleg a háta közepére sem kívánta az egész balhét - a tömeg és a főpapság miért Barabbást választja és nem Jézust. A galileaiban csalódott a köznép, sejtelmes mondatokra semmi szükségük. Ellenben Barabbás egy útonálló, valódi fegyverforgató, talán még zelóta is. Egy évszázadok óta elnyomásban élő nép könnyen szereti meg az ilyen pre-Robin Hoodokat.

A főpapság pedig szintén örömmel támogatta a döntést, mert ők pontosan tudták, hogy egy mezei bűnöző semmilyen veszélyt nem jelent a hatalmukra. Valószínűleg rövid időn belül a rómaiak megint elfogják, senki nem is fog rá emlékezni, végül mindenki jól jár.
Pilátus egy ideig kitart, úgy érzi, a közrendet jobban szolgálja egy szükségtelen kivégzés elkerülése. („Semmi bűnt nem találok ez emberben.” (Lukács 23,4); „értsétek meg, nem találok benne semmi bűnt” (János 19,4) és „én nem találok bűnt ő benne” (János 19,6)
Végül az események addig eszkalálódnak, hogy Pilátusnak muszáj megöletnie Jézust, mert a főpapok egyenesen a zsidók királyának állítják be - aki ilyet soha nem állított magáról -, ez pedig már sokkal komolyabb elbírálás alá esik. Bár Pilátus személyes érzelmeit nem ismerjük, ilyen kockázatnak semmiféleképpen nem akarta kitenni magát. („A ti királyotokat feszítsem meg? „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (János 19,14–15)

Jézus pere a történelem egyik első, pontról-pontra feljegyzett koncepciós eljárása volt. Halálra ítélésében se vallási ellentétek, se magasztosabb elvek nem játszottak szerepet, kizárólag a politika. És persze a tömegszellem, ami mindenhol és mindenkor felbujtható a legaljasabb igényekre.