️pár mondat hazánk mai napon “ünnepelt” “fölszabadításáról”

️ Van itt pár félreértés, ami a mai nappal kapcsolatos megfontolásokat illeti. Kezdjük például azzal, hogy a fellelhető dokumentumok alapján ezt a dátumot a világon senki nem tartotta felszabadulásnak, csak a későbbi propaganda próbálta így beállítani. Nem volt ilyen céljuk a szovjeteknek sem, akik következetesen az okkupáció szót használták - ebből világosan látszik, hogyan tekintettek ránk -, és még a később osztogatott érdemrendek is Budapest elfoglalásáért jártak, nem felszabadításáért.

️ Könnyen lehet, hogy ennek a szovjetek részéről politikai vonzata is volt, lévén saját maguk felszabadításként hivatkoztak Varsó vagy Prága bevételére, ugyanakkor Berlin, Bécs és Budapest vonatkozásában az említett okkupációt használták.
Továbbá - és ez mára közismert tény - április 4-én nem történt említésre méltó hadmozzanat. Sztálin mindössze elhatározta, hogy Magyarország elfoglalását illetően ez a céldátum és a ’30-as években szocializálódott vezérkar nem kívánt vitába bocsátkozni. Egyszerűen jelentették, hogy Sztálin elvtárs jóslata fényesen beigazolódott.

️ Valójában április közepe felé hagyták el az utolsó német csapatok az országot, nem mintha ennek önmagában nagy jelentősége volna. Nem igaz továbbá az sem, hogy az ország immár egészen minimális részén ekkor ért volna véget a nyilasuralom, lévén ők saját magukat március 28-án feloszlatták és Ausztriába menekültek.
Ebből a szempontból is érzékletes szimbólum a dátum, hiszen semmi sem igaz abból, amit köréje kerekítettek.

️ Gulyás miniszter úr pár éve mondta helyesen, hogy minekutána Magyarország 1944-ben elveszítette a szuverenitását, nem sok értelmét látja annak, hogy egy másik megszállást különb jelzőkkel illessünk. És szintén ő mondta - jó volt ezt hallani -, hogy amennyiben csak az országunkon múlna, úgy _a Szabadság téren nem lenne szovjet katonai emlékmű_.

️ Április negyedike az a dátum, amikor Ázsia Európába tette a székhelyét és a gyilkos, emberek millióit megnyomorító hordaszellem hosszú ideig büntetlenül tombolhatott. Timur Lenk és Dzsingisz kán voltak a valódi vezetők, nem Vorosilov. Azt pedig nem lehet elégszer, újra és újra elmondani, hogy mindez a nyugati hatalmak nem csendes, hanem aktív beleegyezésével történt. A szövetségesek voltak azok, akik kifelé - és ez számít - kritikátlanul elfogadták fegyvertársnak Sztálint.
Pedig nagyjából mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy az USA belépésével a világháborúba, megspékelve Olaszország kapitulációjával és a kurszki vereséggel, a németek vesztettek. Kármentésben és jobb kiegyezésben esetleg akkor még gondolkozhattak, de ez volt a maximum.

️ Ehhez nem kellett volna lefeküdni a szovjeteknek, pedig Teheránban pontosan ez történt. Ott már mindazok az események, amiket az imént felsoroltam, megtörténtek. Annak tudatában dobták oda Közép- és Kelet-Európát a szövetségesek, hogy tisztában voltak azzal, minderre nem feltétlenül volna szükség. Hol voltak akkor még a szovjet csapatok a magyar határtól, mikor már mindenki tudta, mi lesz a végkiejlet?

️ Világpolitikailag nézve ezért volt irreleváns, hogy Horthy végül nekifutott a kudarcos kiugrási kísérletetnek. A románok példáján láthatjuk, hogy ők ugyanazt kapták jutalomként, amit mi büntetésként.

️ Azt gondoljuk, hogy ezt a sokkot, amit a szovjet megszállás jelentett, többé-kevésbé már feldolgozta a társadalom, de újabb és újabb tanulmányokból derül ki, hogy azok a sérülések - legyenek azok lelkiek vagy fizikaiak - és halálesetek, amik ezekben a hónapokban történtek, elfeledhetetlenek és megemészthetetlenek.
Talán ezek közül az egyik legérzékletesebb példát a “Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1945 között című kötetben található eset mutatja.

1945. január 22-én a németek időlegesen visszafoglalták Székesfehérvárt, és a beszámolók alapján a városiak az érkező németek csizmáit csókolgatták, valamint minden élelmüket önként megosztották a katonákkal. A hadifogságba esett szovjeteket a székesehérváriaktól kellett védeni, különben tömeges lincselésbe kezdtek volna a lefegyverzett katonák körében.
Elképzelhető, hogy a város lakói mennyire nem kedvelhették a német katonákat sem, de gondoljuk el, milyen iszonyatos kegyetlenkedések szükségeltettek ahhoz, hogy egy másik megszállót így fogadjanak.

️ A szovjet megszállás megítélése a mai napig viták kereszttüzében áll. Baloldali véleményformálók közül nem egy, nem kettő direkt és céllal használja a felszabadulás szót, és a szerencsétlenek nem is tudják, hogy ezzel mit cselekszenek. Mert ezzel nemcsak azt a töménytelen, igazolhatatlan és soha jóvá nem tehető szörnyűséget relativizáljak, amit a megszállók elkövettek a magyarság ellen, de egyúttal negligálnak egy fontos tényt.
Mégpedig azt, hogy minden gazdasági, szociális és társadalmi problémánk valójában abból ered, hogy félévszázadra visszalöktek minket Ázsiába.

️ 1990 után mindenki csak próbálkozott, hogy legalább elinduljunk és ez 1998 és 2002 között, méginkább pedig 2010 óta nagyon sikeres is, de az ősbűn, a meghaladhatatlan, az a szovjet megszállással kezdődött és az ország folyamatos tönkretételével folytatódott. Először a javainkat vették el és élték fel, aztán a lelkünket is.
Kétséges, hogy ez milyen sikerességgel küzdhető le az egészen másfajta, de szintén komoly veszélyeket hozó 21. században, de küzdünk és haladunk előre. Annyit viszont biztosan megtehetünk, hogy mindent a nevén nevezünk.

️Április negyedikét például egy hazug, gyilkos, soha nem létezett ünnepnapnak.