️ sokat elmond a nyugati világ helyzetéről - tudjátok, ez az a klub, ahol a balosok szerint nekünk kua nevünk és térden csúszva kell hálálkodni a rúgásokért is -, hogy a cancel culture most eljön ben stillerért is, akinek én a politikai nézeteit nem ismerem, nem is érdekel, viszont hollywood utolsó remek szatíráját készítette el a trópusi viharral.

teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a filmet ma már nem lehetne tető alá hozni - könyörgöm, 2008-as -, a netflixen sem elérhető már évek óta.

️ ez a legnagyobb veszély az ilyen nyugati, fejlett, demokratikus _elvárásokkal_: soha nincs vége, soha nincs nyugvópont, mindig van egy következő, meg egy azt követő szint. és soha, de soha nem tudsz eléggé megfelelni, előbb-utóbb te jössz a guillotine alatt, ez az egy biztos.

ha még nem láttátok, nézzétek meg. lassan szamizdat lesz nyugaton.

Egy amerikai oknyomozó újságíró azt mondta az RT-nek, hogy Joe Biden hazudik az Északi Áramlatok helyzetéről, ahogy Lyndon Johnson volt amerikai elnök a vietnami katonai terjeszkedéséről.

"Mindannyian…

Egy Oroszország és Ukrajna közötti demilitarizált övezet "projektje" jelent meg a hálózat kínai szegmensében a PRC békekezdeményezése részeként.

Úgy tűnik, Kijevet a második világháború után a berlini…

Egy újabb sikeres hét, egy újabb sikeres csapat végezte el a Megafon képzését. Gratulálok nekik!

Felvérteztük őket minden fontos dologgal, szóval most már készen állnak az online küzdelemre.…

Egy gyengébb képességű sötétzöld aktivista odaragasztotta magát a bíróságon az asztalhoz. Kidobták asztalostól.

Így kell az összes ilyen terroristával!

Az nem lehet, hogy bárhol törvényenEgy gyengébb…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média