️ 32 éve kezdődött a taxisblokád

rögtön a rendszerváltoztatás után megláthattuk, milyen az, ha a baloldal egy társadalmi réteget tol maga előtt, politikai céljaik érvényesítéséhez.

az is kiderült, hogy hiába teltek csak el hónapok az első, szabad választás óta, a baloldallal nem lehet kesztyűs kézzel bánni, mert az eleganciát gyengeségnek értékelik és még inkább a felforgatásra törekszenek.

azt is megláttuk, hogy a függetlenség egy balos fogalom. göncz árpád a kezdetektől és végig az szdsz kottájából játszott, ami nem is meglepő, hiszen az szdsz képviselőjeként került ‘90-ben a parlamentbe, a pártnak ügyvivője is volt.

a köztévé annyira komcsinak bizonyult, hogy a miniszterelnök beszéde sem mehetett le.

az szdsz ott és akkor a kormányt akarta megbuktatni, amit később a demokratikus chartával - ami kizárólag arról szólt, hogy az mszp-t kiemeljék az elzárásból - végre is hajtottak.

a fidesz pedig annyira liberális volt már akkor is, hogy élesen elhatárolódtak a blokád támogatásától.

️ ezek ugyanazok. az egyetlen szerencse, hogy bár a rendszerváltoztatástól 2010-ig a legfőbb erőforrások maradtak az elvtársak kezeiben, addig ma már ez nincs így, ezért idehaza jóval erőtlenebbek. ez történelmi jótette a nemzeti kormányoknak.

aki pedig beható képet szeretne kapni ezekről a napokról, az nézze meg a Blokád című filmet, ami egyszerre egy izgalmas, politikai krimi, korrajz, egyben igazságot szolgáltat antall józsefnek is.

A Századvég szervezésében Budapestre érkezik John J. Mearsheimer, a realizmus mestere.

A nagy téveszme Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyve hamarosan magyarul is megjelenik.

Részletek…

️ igen, csökkent a gáz világpiaci ára.
miért? mert mindenki feltöltötte a készleteit, sokkal drágábban, mint eddig, az oroszok sokkal jobban kerestek az üzleten.
szankciókkal nőni fog újra

Rishi Sunak Anglia új maharadzsája, akarom mondani, India új Miniszterelnöke. Mégsem, bocsánat, tehát Anglia új Miniszterelnöke!
Sok sikert kívánunk neki!

Nekem meg vannak olyan barátaim, akik negyven éve barátaim, de még egy sem ajánlotta fel soha a feleségét nekem. Ha Belomondó logikáját követem, akkor a haverjaim nem is szexelnek az asszonnyal....

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média