3 éve voltak az önkormányzati választások, az alábbi mondatokat azon a kiábrándító estén írtam. és mint láttuk, valóban megfogadtuk, amit meg kellett fogadni: javítottunk, ha javítani kellett, létrejött a Megafon is, aztán idén áprilisban történelmi győzelmet arattunk.
megyünk tovább!

️ “Felesleges ezt most elbagatellizálni, kifogásokat keresni, felemlegetni a kétségkívül szép számmal meglévő sikereket és legfőképpen saját magunkat megtéveszteni. Valójában az sem számít, mennyire dőlt el ez a választás egy jachton vagy akárhol máshol. Számunkra most csak egyetlen dolog lehet a fontos: újra felfedezni saját magunkban a valóban jobboldali lét- és nemzetszemléletet és ahhoz minél közelebbi módon eljárni.

Igen, most majd sokan a pofánkba röhögnek. Még többen olyan életerőt kapnak, amire egy héttel korábban sem gondolhattak. Mert adtunk egy adu ászt, egy disznót - használjuk már akkor inkább a magyar kártya kifejezéseit - az ellenzéknek. Évtizede jobboldali vezetéssel bíró, fajsúlyos helyeken - köztük Budapesten - ellenzéki polgármester lesz, egyes esetekben megfűszerezve balos önkormányzati többséggel is.

Ne utaljunk arra, hogy tulajdonképpen ez nem is rossz, mert de, az. Egy egészen picit most azt játszottuk el, amit 2002 tavaszán. Van itt vezéráldozat szép számmal, de a realitás mégis azért csak kicsit olyan, mint 2002-ben, mert innen lehet javítani. Ahogy délután is írtam, viszonylag nyugodalmasabb 1-2 év áll előttünk, amikor komoly építőanyaggal lehet építkezni, a feltáruló hibákat kiegyengetni és egy pofon után nem megszédülve, de a huzatára emlékezve nekifutni a tényleg szinte mindenről döntő megmérettetésnek.

Ezen már nem lehet változtatni, de ne felejtsük el a mai este csalódottságát és dühét, mert pontosan megfelelő muníciót biztosíthat a jövőbeli felkészüléshez. Lesz időnk mindezt a helyére tenni és erősebben nekifeszülni a felforgatóknak.
Ám ez csak úgy működhet, ha komolyan vesszük azt, ami ma este történt, nem dramatizáljuk, de nem is söpörjük a szőnyeg alá és valóban keresztényként, valóban jobboldaliként és valóban nemzeti hozzáállással megyünk tovább. Itt van bennünk, csak nem szabad elengedni.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

A balos propaganda hozza a kötelezőt, ezekben a vészterhes időkben is csak a hangulatkeltéssel foglalkozik. Orbán Viktor valóban nem a nyilvánosságot tájékoztatta, hiszen ez egyrészt nem lett volna…

mikor ez a forradalmi mondat elhangzott a ‘90-es évek elején, még senki sem gondolta, hogy 2022-re a gyűlöletbeszéd alapvetésévé válik.

Jövőre mindegyik tagállam azonnal kapja meg az összes uniós forrást egy összegben!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média