Soros emberei mindent megtesznek, hogy megfeleljenek a külföldi finanszírozójuknak. Ha kell, akkor provokálnak, ha kell, akkor elégedetlenséget szítanak és szervezkednek.
Ne dőlj be a Soros-hálózatnak!…
️ nézzétek meg Az energiajogász barátom friss okfejtését!
Hogy hat ránk az ukrán villamosenergia-rendszer leállása?

Az Ukrajnát ért célzott orosz rakétatalálatok eredményeként leállt az európai áramszállítás Ukrajna felől. Ez pontosan hogy érinti Magyarországot, hogy Európát? Erről beszélgettünk az M1 Ma reggel című műsorában.
A rakétatalálatok nem az erőműveket célozták, hanem inkább transzformátor-állomásokat, ez azonban így is a hosszabb-rövidebb áramkimaradások mellett az Európába irányuló villanyexport azonnali leállítását is eredményezte.
Ukrajnának rengeteg villanya van, ebből akár 30.000 MW is exportálható, de a burstini körzet kivételével ez nem volt szinkronban az európai villamosenergia-renszerrel. Az EU viszont a háború kitörése után politikai okokból felgyosította az ukrán rendszer szinkronizálását az európai hálózattal, noha az európai rendszerirányítók komoly műszaki feltételeket azonosítottak, mely fokozatosságot tesz szükségessé.
Az erőltetett, és nyár közepén át is préselt ukrán csatlakozás az uniós szabályzatoknak és irányelveknek megfelelő, átlátható, közös aukció logikáját is sutba dobja, de valójában azért veszélyes, mert az európai villamosenergia-rendszer teljesen integrált, az áramlásalapú piac-összekötése is megtörtént, így nem csupán a piacot, de fizikailag a teljes európai hálózatot el tudja rántani Ukrajna.
Mi is összeköttetésben vagyunk Ukrajnával négy vezetéken is, közte egy 750 kV-oson Szabolcsbákáig, hiába nincs érdemi villamosenergia-áramlás Ukrajna felől; ahol van (elsősorban Románia, de Szlovákia, Lengyelország is), ott csupán egy-egy vezeték a kapcsolat Ukrajnával!
Na pontosan ezért a magyar MAVIR olyan informatikai fejlesztéseket valósított meg, hogy szükség esetén azonnal bontani tudja a hálózati összekapcsoltságot Ukrajnával. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az integrált európai rendszerrel erőltetve összekapcsolt Ukrajna ne ránthassa magával a magyar villamosenergia-rendszert.
Ami tehát a hálozatot illeti, fontos tanulság, hogy a villamosenergia-rendszer nagyon érzékeny mechanizmus, megpiszkálni csak fokozott felelősséggel szabad.
Ami meg a megtermelt villanyt illeti, a legjobb mindig az, ha a saját ellátásunkat a saját termelés nagyjából biztosítani is tudja szükség szerint; ezért fontos, hogy Magyarország minél előbb elérje a 6500 MW beépített kapacitást, amit 2030-ra tűzött célul. Ezért kell Paks2, ezért kellenek a termelésbe visszaintegrált Mátra blokkok, ezért kellenek az AES Tisza egykori telephelyén és máshol is épülő kombinált ciklusú (CCGT) gázerőművek, melyek ráadásul nagyon értékes szolgáltatásokat is adnak a villamosenergia-rendszernek. Mindeközben örvendetes módon közel 4000MW naperőművi kapacitás van folyamatban, hálózati csatlakozási jogosultsággal! Itt persze elengedhetetlen ezek (tkp. minden 0,2MW-nál nagyobb szolár termelőberendezés) akkreditált szabályozási képességének kikényszerítése, egyúttal tárolók építése, és az általam annyit hangsúlyozott rugalmassági piac fejlesztése.
Miért? Hogy ne csak Ukrajna ne tudjon minket magával rántani, de a volatilis termelésű megújulók sem.
Magyarország stabil lábakon kell hogy álljon a villamos energiában is!
Soros emberei mindent megtesznek, hogy megfeleljenek a külföldi finanszírozójuknak. Ha kell, akkor provokálnak, ha kell, akkor elégedetlenséget szítanak és szervezkednek.
Ne dőlj be a Soros-hálózatnak!…
Finally, it seems, Hungarians are not the only ones in…
Ismét lecsapott a Facebook cenzúra, ezúttal Szakács Pisti oldalára! 
Mi ebből a tanulság minden patriótának? Az, hogy mi nem adhatjuk és nem is adjuk fel. Legyünk olyanok mint Ludas Matyi: minden ütést…
Amerika cserbenhagyja az Európai Uniót.
Hiába követte Európa az Egyesült Államok szankciós politikáját, a következményekkel egyedül kell szembenéznie.
👉 Úgy tűnik, hogy az USA nemhogy nem segít a…
Amerika cserbenhagyja az Európai Uniót.
Hiába követte Európa az Egyesült Államok szankciós politikáját, a következményekkel egyedül kell szembenéznie.
👉 Úgy tűnik, hogy az USA nemhogy nem segít a…
Elképesztő gödörbe lökte Európát az USA!
Amerika cserbenhagyja az Európai Uniót.
Hiába követte Európa az Egyesült Államok szankciós politikáját, a következményekkel…
Komoly bajba került Ukrajna áramellátása!
Kérdezem azokat a baloldali politikusokat, akik az olcsó ukrán áramot követelték, hogy most esetleg nem akarják ők a saját házukba azt bevezetni? Szerelés nélkül megoldható!
Uganda különleges erői megajándékoztak minket minden idők legviccesebb videójával. Arra valószínűleg senki sem számított, hogy nagyobb égés lesz belőle, mint a magyar előválasztásból.
Egyikük nemes…
️ lassan a Jó Mberek
️ is megérthetnék, hogy a nemzetközi politika nem szubjektív szívfájdalom alapján szerveződik.
azt írja a faz publicistája apuka berlini pódiumbeszélgetése kapcsán, hogy “az a…