Gyurcsány őszödi beszéde ma 16 éve szivárgott ki, ami a politikai karrierjét úgy keresztülhúzta, mint ez a vörös vonal a városnévtáblát.
Most árnyékkormányt alakít, de mondjuk meg neki ismét: a…
️szinte hihetetlen, de 16 éve került nyilvánosságra az őszödi beszéd
️
egy ország látta meg végre gyurcsány ferencnek, ennek a virtigli kommancsnak, a pártállami elitbe beházasodott és karrierjét, vagyonát kizárólag ennek és a mi őseink javainak újbóli “felhasználásának” köszönhető entitásnak a valódi arcát és természetét. a mai napig emlékszem az akkori, elementáris felháborodásra.
️soha ekkora botrány nem volt az 1990 utáni viszonyok között.
fölösleges idéznem belőle, mindenki ismeri részleteiben is a hazugságbeszédet. és mindenki értse meg: nem beismerte, hogy hazudott. hónapokkal később lebukott, aztán beismerte, hogy lebukott.
️ a baloldalról itt és most azonban mindennél többet elmond, hogy gyurcsány a vezetőjük a mai napig. először felzabálta az mszp-t, miután a dk lett az mszp 2.0, aztán ugyanilyen szívósan tette tönkre a jobbikot és a momentumot is. a többieket csak azért nem látványosabban, mert nincs mit tönkretenni.
️ az árnyékkormány belengetésével pedig mindennél nyilvánvalóbbá tette, hogy 16 évvel őszöd után is ki a főnök a baloldalon.

mi viszont 2010 tanulságát soha nem felejtjük el: ha összetartunk, soha nem térhet vissza gyurcsány. ennek biztosítása az egyik legfontosabb feladat.
Gyurcsány őszödi beszéde ma 16 éve szivárgott ki, ami a politikai karrierjét úgy keresztülhúzta, mint ez a vörös vonal a városnévtáblát.
Most árnyékkormányt alakít, de mondjuk meg neki ismét: a…
Döntöttünk. Az árstopokat december 31-ig, a kamatstopot június 30-ig meghosszabbítjuk. Nekünk Magyarország az első! 


Marad 480 Ft! 👍🇭
Elindult a Pécs Pride! 🏳️
Nagyjából 5-600 fő - nem hivatalos adat - vonul, esernyővel, táncolva.
A Széchenyi téren egy ellentüntetőt igazoltattak a rendőrök. Annyit tudni, hogy a fiatal férfi…
Egyre dühösebbek a németek! Zuhan a baloldali kormány népszerűsége! 14 százalékon a bevándorlásellenes AfD!
A kárpátaljai magyarok a háború ellenére is megkezdték az oktatást!
Gyurcsányné hazudott az európai minimálbérről is!
👇👇👇👇
2022. szeptember 14-én Dobrev rezzenéstelen arccal közli, hogy „az Európai Parlament elsöprő többséggel elfogadta az európai minimálbér-…
Délután is folytatódtak a szakmai értekezletek Tallinnban.
MHP, pildid.mil.ee
Az Uniós elit instagram politizálást folytat. Ukrán zászló színében pompázó öltözékben szelfizve, vágyvezérelt politikát folytatva ügyködnek a szankciók további kiterjesztése mellett.
️Ursula vond der…
Úton! Hajrá Fidesz Rácalmás 
