Óriási fordulat, adta hírül még a múlt hét vége felé közeledve a nemzetközi, egyben a magyar sajtó egy része is: Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök azt nyilatkozta – azóta még több sajtóterméknek is -, hogy mondhatni teljes hátraarcot hajtanak végre, szembemenv...

Mondjuk ki: sokkal több eszünk van, mint a lengyeleknek. Mert tetszik vagy sem, a lengyelek mindig azt kapták jutalomként, amit mi büntetésként. De legalább annyira megszívatták őket közben, ha éppen nem jobban. Hát nem erre mutat rá az elmúlt időszak is? A lengyelek kijevi látogatásainak számát elnézve már egy külön vonatjáratot is indíthattak volna, úgy smúzoltak a kérdésben az EU-s vezetőkkel, hogy még a legprogresszívebb politikai szereplők is irigykedve nézték, az eredmény pedig? Pontosan ugyanott vannak, mint mi, akik végig kiálltunk az elveink mellett. Semmi della, de legalább jókora arcvesztéssel lehet visszavonulót fújni.

Azok a 444-es és egyéb baloldali sajtómunkások huhognak most leginkább az uniós szankciók következtében elszabaduló energiaárak és infláció miatt, akik a háború kitörése után szabályosan kampányoltak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média