Az Index "soha nem látott" fegyvere ott van a képen, másrészt 2004-ben gyártották, és 2009 óta van szolgálatban
Valaki azért csak látta már :D
tegnap kijött az Azonnalin egy kerék-bárczy szabolcs-interjú, ami egyébként a kérdező legjobb szándéka ellenére sem jó, elvégre mégis milyen válaszokat várunk egy olyan embertől, aki az antall-kormánytól kezdve az első polgári 4 év érintésével eljutott a dk-alelnökségéig, miközben a bokros-csomagot is méltatta. na most, egy ilyen flexibilis gerincű embertől mégis milyen megfejtéseket várunk a világra vonatkozóan? mert ő amúgy saját magát _szabadelvű konzervatívként_ definiálta, amíg ennek értelmét látta és a sajátos szempontok alapján értelmezett szabadelvűséget adom is.
mindegy, mondom, ezek alapján még mindig érdektelen cucc lenne, egy átlagos, dk-s kisnyugdíjas ugyanezeket válaszolná. az alábbi reakciója viszont rávilágít egy fontos adalékra - kijött valami memoárja ugyanis, csodálatos -, amit nem tudok eleget hangsúlyozni:
️ezeknek az elemeknek a halott és az áruló konzervatív az _igazi_ konzervatív
️
persze, fantasztikus tisztaságunk tudatában, egy végtelenségig tönkretett és kifosztott politikai oldal vezetőjeként lehet azt mondani, hogy inkább maradjon még jó ideig minden a komcsiké, elvégre olyan régen rabolták el, hogy tán el is évült, meg a kisujj megfelelő eltartása sem mellékes, csak így nem lehet teret foglalni és végül nem lehet sikeressé válni.
ez most nem antallról szól, akit emberi kvalitásai miatt tisztelek is, hanem a fals, állítólagos konzervatív hozzáállásról. hogy mit illik és mit nem illik.
egy dolgot nagyon illik: győzni. azt pedig nem lehet úgy, ha olyan szabályrendszert fogadunk el, ami persze a balosoknak nagyon is megfelelő: a gyenge, buta, önmagát bármikor feláldozni kész konzervatívét. hát, ennek már nagyon régen vége.
saját szabályaink vannak, lásd apuka 12 pontját és remekül is alkalmazzuk azokat.
️ nektek meghagyjuk a bod pétereket és mellárokat.
Az Index "soha nem látott" fegyvere ott van a képen, másrészt 2004-ben gyártották, és 2009 óta van szolgálatban
Valaki azért csak látta már :D
Moszkvának már van két valószínű…
Folyamatosan emelkedik a mobillal történő vásárlás népszerűsége - OecoFocus
Az új típusú koronavírus a magyar bankok digitalizációja mellett az elektronikus fizetésekre is pozitívan hatott az utóbbi…
Pillanatképek a tegnapi MOZGÁSBAN adásunkból.
🟢A műsor vendége Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt, aki hangsúlyozta, hogy kormányzat legfőbb célja – bármilyen körülmény ellenére – a magyar…
️ILYEN NINCS ÉS MÉGIS VAN
️
Beteget szállított éppen a Központi Mentőállomás egyik rohamkocsija a VII. kerületi Akácfa utcában, amikor hátulról egy személyautó csapódott nagy erővel a mentőnek. Személyi…
A benzinárstoppal átlagosan 12 ezer forintot takarítanak meg tankolásonként a magyar rendszámmal rendelkezők!

