️ Fekete-Győr Andrásban nekem mindig az volt a leglenyűgözőbb, amilyen magától értetődő természetességgel hazudja pofán saját szavazóit is, alig pár hónappal később már teljesen mást állítva, mint annak idején. ️ bandescu február elején fegyvereket küldött volna ukrajnának, ma pedig azt állítja, hogy az ellenzéknek azt kellett volna mondania a háborúról, amit a kormánynak.
még egy zelenszkij melletti korteskörutat javasolnék, az is használna.
Továbbra is a magyar érdek az első! A Mozgásban című műsorunk vendége Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt, akit az új kormány célkitűzűzéseiről kérdeztem.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívást tett közzé, melyben immár hagyományteremtő módon hívja a Kárpát-medencei egyházközségeket és gyülekezeteket, hogy június 4-én minél…
Na mi újság "álhírvadászaim", milyen érzés amikor nem jön be a Metoo propaganda, és szembe jönnek a VALÓDI tények, és az igazság? :D A Diószegihotváthnóri pedig mindent beleadott hogy…
A sziklamászás és ereszkedés fortélyait sajátítják el az MH Altiszti Akadémia azon kiképzői, akik a megszerzett tudásuk birtokában ezeket a tárgyköröket a jövőben maguk is oktatják majd…
Elérkezett kriptotöri kurzusunk soron következő adása, amelyben az 1800-as évek közepétől a második világháborús Enigmáig bezárólag beszéljük át, hogy hogyan fejlődött a titkosítási technológia