️LÁZÁR JÁNOS NYERTE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSÁT IS
️ Értem, hogy a _függetlenobjektívek_ nem ismerik a választási rendszert, de minket ne tévesszenek meg.

Márki-Zay Péter ELVESZTETTE a hódmezővásárhelyi választóköröket is. Semmit sem jelent, hogy levélszavazók voksaival pár száz fővel _látszólag_ nyert a városban és itt bukik ki, hogy a Jó Mberek️ vakon vannak a világban.
A szabály ugyanis az, hogy egyetlen szavazókör urnáját meghagyják bontatlanul a választókerületben és azok közé öntik a levélszavazatokat.

️A levélszavazatok azonban az egész választókörzet külföldön élő választópolgárai részéről érkeznek, nem csak egy adott városból. És mivel tudjuk, mennyi hódmezővásárhelyi szavazott kintről, azt is tudjuk, hogy ha mindegyik Márki-Zayra voksolt volna, akkor is kikap a városban.

️ JÉ, MOST IS HAZUDNAK.

Ugye, milyen szép a világunk? Nemcsak az univerzum, hanem a számítástechnika világa is. Ennek segítségével ugyanis már olyan messzire is elláthatunk, amire korábban gondolni sem mertünk volna
3️⃣…

️ Virágvasárnap. “Az elnökválasztás napján Rád bízzuk országunk sorsát” - Franciaországban ma tartják az elnökválasztás első fordulóját, amely valóban sorsdöntő egész Európa számára .
Hajrá Le Pen!
Add…

🦸 Márki-Zay hős lehetett volna, ha ezt teszi
Emíliával kielemeztük a választás eredményeit. Megszakértettük a jelöltek hátterét és arra a következtetésre jutottunk, hogy MZP egy faék egyszerű trükkel simán hős lehetett volna, egy igazi harcos a…
"Legyetek Gyurcsányok"

Ferenc testvér értékelője a történelmi vereségük után hosszú volt. Nagyon hosszú, de legalább nem mondott semmi értelmeset, viszont roppant gátlástalan volt.

Amiben…

Ez is az Orbán?

Ilyenkor kussolnak a baloldalon. Pedig igazán mondhatnák a hős libsik, meg a baloldali politikusok a németeknek is, hogy szakadjanak bele a látszatba! De nem.

Csak minket magyarokat…

Szomorú ez... A független-objektív sajtó álhírgyárai például totális háborút hirdettek a valóság ellen.. Igazságosság és erkölcs számukra lényegtelen, sőt terhes valami..

A pénzhatalmi elit egyetlen…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média