️Nyugat-Európában a benzin majdnem duplája a magyar árnak, de Márki-Zay Péter nem tartja fontosnak, hogy az állam segítsen a polgárainak
Ilyen időkben különösen tragikus lenne a baloldalra bízni az ország irányítását.
Április 3-án erről is döntünk!

Joe Biden bejelentette, hogy az USA embargót vezet be az oroszországi kőolaj- és földgázimportra. Persze ez az atomerőműveik működtetéséhez szükséges uránra nem terjed ki.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Brüsszelben kijelentette, hogy az európaiak azzal segíthetnek a Vlagyimir Putyin elleni harcban, ha lejjebb csavarják a fűtést otthonaikban – írta a The…

Amikor utoljára olyan miniszterelnök-jelöltje volt a baloldalnak (Gyurcsány Ferenc), aki a kocsi hátsó ülésén forgatott kampányfilmet gazdasági csőd lett a vége.

Úgy fest, semmi nem változott az…

FERI “CSÁVÓKÁM” MEGINT LAZUL. ESETLEG BEKANNÁZOTT…
Rosszul látod, Feri! Nem erről döntünk április 3-án! Hanem arról, marad-e hazánk. Megmaradhat-e önrendelkező nemzetállamként, patrióta értekeket…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média