Nagyon helyes, ha a szélsőbaloldal nem rejtegeti valódi külsejét és céljait. Így legalább mindenki pontosan láthatja, hogy mit akarnak ezek valójában és kiknek a szellemi örököseik.
És azt is, hogy mi a valódi tétje 2022-nek, amikor minden zavaró tényezőt félre kell tenni és csak arra koncentrálni, hogy ezek bármikor újra eladnák, kiárusítanák és szétszednék Magyarországot.

Károlyi Mihály a magyar történelem egyik legsötétebb figurája, aki sértettségből, dafke kivagyiságból és számító rosszindulattal lehetetlenné tette, hogy valamelyest jobb esélyekkel induljunk a béketárgyalásokon. Nyílt titok, hogy még az antant vezetői is megvetették.
A vörös gróf mellesleg hasonló hazugságokkal szerzett magának támogatottságot, mint most Márki-Zay. Hiszen ő egy arisztokrata, az egyik legnevesebb főúri házból! Valóban konzervatív és jobboldali! Jó, hát azt már ne firtassuk, milyen erők állnak mögötte és kiknek játssza át a hatalmat.

Nagy Imre szoboráthelyezéséhez hasonló öröm volt, mikor végre elkerült Károlyi szobra az Országház közeléből. Aki ezt az embert mentegeti, az az ezeréves Magyar Királyság szétverését tartja helyesnek és minden bolsi gondolatot, tettet.
Legyetek csak őszinték, srácok. Lesz eredménye.

Nincs két baloldal.

Csak a szemkilövető, megszorító, bevándorláspárti baloldal van. Ezeknek a jelöltje Márki-Zay.

Magyarország nem kér belőlük!

Újabb bizonyíték arra, hogy Márki-Zay Péter mindig is egy tipikus bevándorláspárti baloldali politikus volt!

Márki-Zay Péter úgy kampányol a migráció mellett, hogy arra még Brüsszelben is csettintenének.

Márki-Zay Péter úgy kampányol a migráció mellett, hogy arra még Brüsszelben is…

Orbán Viktort megválasztották az 1961-ben létrehozott jobboldali pártszövetség, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnökének.
Gratulálunk!

MEGINT HAZUDNAK A BÉKEMENETRŐL!

A Független-Objektív haladó sajtómunkások és kitartott politikusaik nem tudják megemészteni a Békemenet 500.000 embert megmozgató hatalmas sikerét!

Ezért most azzal…

Csínján a tűzzel! De a vízzel is ☝️

Október utolsó munkanapja a takarékosság világnapja, így ma arra hívjuk fel a figyelmeteket, hogy gazdálkodjatok okosan és előrelátóan a rendelkezésetekre álló…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média