Mindig őszintén meghat, amikor az angolok panaszkodnak arra, hogy velük szemben milyen a szurkolók viselkedése.
Az alábbi videón az látható, ahogy jegy nélkül érkező angolok próbálnak bejutni a…
A magyar-angol meccset tegnap a B-közép mellett néztem. Semmilyen rasszista rigmust sem hallottam. Ez nem zárja ki azt, hogy akadt pár huhugó, de ezek száma nemhogy tömeges, de tucatjával mérhető sem lehet.
Ettől függetlenül nem kétséges, hogy a FIFA magyar vamzerei találnak majd valamit.
A BBC tudósítója azon értetlenkedett, miért ünnepeltük hosszan a válogatottunkat és miért énekeltük el közösen a Himnuszt, hiszen - mondja a tudósító - nem ezt “érdemeltük volna a viselkedésünk miatt”.
No, ez a sajátosan értelmezett nyugati patriotizmus. Ezek az emberek már kezdeni sem tudnak mit a hazaszeretet gyakorlati megnyilvánulásaival. Értetlenül, idegenkedve szemlélik. Ebből sem kérünk.
️Az se tévesszen meg senkit, hogy Nagy-Britanniát “konzervatívok” vezetik. Johnsonék pontosan olyan csicskák, mint egy Merkel-féle német “kereszténydemokrata”.
Az egyik angol sportlap ma az alábbi címlappal jelent meg. Erre csak annyit tudok reagálni, hogy próbáljátok koituszra csábítani legősibb foglalkozást űző kedves édesanyátokat.
Az elkövetkező hónapokban minden szinten, mindenhol ez lesz. Offenzívára pedig csak offenzíva lehet a válasz.
️
És akkor még egyszer: hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Szép volt, fiúk!
Mindig őszintén meghat, amikor az angolok panaszkodnak arra, hogy velük szemben milyen a szurkolók viselkedése.
Az alábbi videón az látható, ahogy jegy nélkül érkező angolok próbálnak bejutni a…
Nyilvánvaló, hogy a közösségi alapelveknek az teljességgel megfelel, ha Novák Katalint egy elmebeteg nácinak maszkírozza, de mi legalább annyit tegyünk meg, hogy menjünk ennek a kretén Homomoney-nak…
Az elemzői várakozások szerint Karácsony Gergely lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A Századvég ennek tükrében vizsgálta meg egyrészt, hogy a választók inkább Orbán Viktort vagy Karácsony…
Az elemzői várakozások szerint Karácsony Gergely lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A Századvég ennek tükrében vizsgálta meg egyrészt, hogy a választók inkább Orbán Viktort vagy Karácsony…
Orbán Viktort a…
Mit kíván a globalista.
Neoliberális jogállamot! Most!
1. Összeomlást, káoszt, anarchiát!
2. Cselekvésképtelen vezetőket! Azt akarjuk hallani tőlük, hogy mindig más a hibás!
3. Értelmetlen kvótákat! A…

DEDIKÁLÁS! Ma délután 17 órakor, a 92. Ünnepi Könyvhéten dedikálja G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című könyvét a Vigadó tér, Duna-korzó felőli részén, a 36-os számú pavilonnál. #ünnepikönyvhét2021…
ÉLŐ - Budapest gazdátlan
Téma: Karácsony Gergely már kizárólag az országos választási kampánnyal van elfoglalva, még rendkívüli Fővárosi Közgyűlést is csupán azért hívott össze szeptember elsejére,…