Gyurcsány meg a csicskája megint bebörtönzések gondolatával segítenek magukon a felhevült pillanatokban.

Nézzük a dolog érdemi részét. Gyurcsány Ferencnek az égvilágon semmi tehetsége a kormányzáshoz vagy ahhoz, hogy a magyar emberek érdekeit képviselje, ellenben meglehetősen nagy tapasztalatra tett szert politikai családja abban, hogyan lehet ellenfeleiket bebörtönözni.
Akinek kalapács van a kezében, az mindenhol szögeket lát, még szép, hogy Ferenc sem tudja takargatni a kívánságait. Meg igazságtalanok se legyünk, bőven délután volt, mikor ezt kiírta.

Az, hogy Jakabnak sem volt életében még egy eredeti gondolata, szintén nem meglepő, de a csicskaság hányadik hatványa az, ahol Ferire tromfol rá, ugyanazokkal a szavakkal, pár óra késéssel? Lassú volt a hírnök? Az Apró-villa pincéjében rossz a térerő? Legalább ha egyszerre írták volna ki, de ugyan már. Az még felvetette volna azt a lehetőséget, hogy egyedi gondolataik is vannak. Nem, Jakabnak ez a szolgaság tökéletesen megfelel, még rá is játszik.

️ Feritől inkább azt kéne megkérdezni - mert ez valamelyest releváns kérdés -, hogy milyen trükkökkel csicskította be Jakabot? A lábára lépett és két centire az orrától kezdett igazságbeszédbe? Beleharapott a fülébe? Vagy valami egészen más, állatias módon fejezte ki uralmát?
Ezekről beszéljünk, ezek érdekes témák! Az, hogy megint delirálnak, teljességgel bagatell.

️Mert miről is álmodozna egy bolsi, ha nem arról, hogy megsemmisíti az ellenfeleit?

Aztán itt a parlagfű szezon, a bogármester meg sehol...

Sokat változott a főváros az elmúlt években. A rendezett mezők helyén megjelentek a méhlegelőnek nevezett bozótosok.…

Azért meghallgattam volna ezt a bátor kiállást - a főnök előtt is

Az Aston Martin négyszeres világbajnok egy szivárványszínű pólóban állt fel a rajtrácsra a hungaroringi verseny előtt, míg a többiek a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média