BOSZNIAI ÚTINAPLÓ 2. RÉSZ - Međugorje

Međugorje hangulatát nehéz leírni olyan ember számára, aki még nem volt személyesen is a városban. Mondom ezt úgy, hogy ne számítson az idelátogató semmilyen - világi értelemben vett - fényűzésre. Ez a boszniai, főleg horvátok által lakott városka azt a 4000 lélekszámánál alig több lakosságát is csak annak köszönhetően érte el, hogy szintre napra pontosan 40 évvel ezelőtt a világ kifordult általános tengelyéből és valami ésszel fel nem foghatót, de lélekben talán és remélhetőleg befogadhatót mutatott a helyieknek.
Aztán az egész katolikus világnak.

Első látásra csak nagyon meleg van. Perzsel a nap, mindent beborít a kabócák éneke és vakító az égbolt. Sétál az ember, tapasztalja a csöndet és a nyugalmat - azért akad egy kis bazársor is -, egyszóval töltekezik. Egyebet nem tesz és szüksége sincs rá. A Szent Jakab-templom egyszerű, letisztult - légkondicionált (!) -, körülötte sétányok, parkok, elcsendesedésre lehetőséget kínáló helyszínek.
És persze hotelek, egyre több, egyre magasabb minőséget kínálva. Ma már úgy is el lehet jönni Međugorjebe, hogy a lelkigyakorlatokat követően egy modern, 4 csillagos szállodában pihensz meg.

A település elmúlt 40 éve meglehetősen viharos. Az első látomásokat követően a kommunista államhatalom gyorsan kapcsolt és a látó gyermekeket istápoló, helyi plébánost rögtön megkínálták egy 3 évre szóló, letöltendő börtönbérlettel. Hiszen a terror akkoriban már lazult, ugye.
A délszláv háborút ugyanígy megszenvedte a közösség, de talán még ez is háttérbe szorul ahhoz képest, ahogy a mostari egyházmegye áll az itteni eseményekhez. Mert Vatikán tétovázása még érthető, 40 év ilyen tekintetben nem nagy idő, de a helyi erőktől más viselkedésre számítana az ember.

Vatikán a mai napig nem ismeri el hivatalosan a Međugorjeban történt eseményeket. Korábban metafizikai jellegét is tagadták, azóta - és ez friss fejlemény, 2019-es - már engedélyezik, hogy hivatalos zarándoklatokat szervezzenek ide egyházmegyék, plébániák, mondván, a kegyelem kiáradása kézzel fogható a helyszínen. Ferenc pápa közvetlen környezete is vizsgálja Međugorjét és szerintem cseppet sem lenne meglepő, ha még ebben az évtizedben a Vatikán szervezetten is rábólintana mindarra, amit itt történik.

Megjegyzem, azok a progresszív erők, amelyek folyamatosan azt szajkózzák, hogy a katolikus vezetők mindent bemondásra elhisznek és erőltetnek, talán önkritikát gyakorolhatnának. Már csak azért is, mert pontosan a Vatikán volt a közelmúltig az egyik komoly kritikusa Međugorjének.
Ha van közeg, amely még egyszer, majd újra és századjára is átrágja magát valamin - főleg, ha az metafizikai eseményt feltételez - az a Vatikán.

A Vatikán és az előbb már említett, helyi püspökség, akik a legutóbbi időkig is egészen rossz viszonyban voltak a helyi közösséggel. 1995-ben a ferencesek, Međugorje, mondhatni, urai, még a püspököt is foglyul ejtették. Én ennyiből nem tudom megítélni, mire vezethető vissza ez a rossz viszony és ítéletet sem akarnék hirdetni. Nem tartom meglepőnek, hogy klerikális személyek is nehezen tudják feldolgozni a szemtanúk vallomásait, akik közül többen a mai napig azt állítják, hogy megjelenik számukra a Szűzanya.
Mert az, hogy egyszer tapasztalnak valami csodálatos, aggyal felfoghatatlant, tán még egyszer és harmadjára is, egy dolog, de hogy napjaik részévé is válhat a szavakkal megfoghatatlan, azt nehéz harmadik félnek feldolgozni.

1981-től fogva - amikor is fiatalok a közeli helyen egy jelenést láttak, amiben Szűz Máriát ismerték fel, karjaiban a Gyermekkel - Međugorje valami sajátosan idegen helyszín Boszniában. Mert a klérus szkepszisének ellenére, valami van itt. Valaki itt van. Lehet ezt belemagyarázásnak tekinteni, pszichózisnak, nem érdekel. Évente nagyjából 1 millió ember tapasztalja meg. Volt alkalom, hogy egyetlen nap 200 ezer ember áldozott a városban, közel 5000 pap segítségével.
Mi ez, ha nem a kegyelem megmutatkozása? A hívek emelték fel mostani rangjára a várost, alig pár évtized alatt, nem világi hatalmasságok.

Pál azt mondja a rómaiaknak, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Európa szélén, pár évtizeddel egy pusztító háború után, a Balkán népeinek keveredésének központjában, ahol igazán szükség van a kegyelemre, úgy érzem, bőséggel jelen van.
Međugorje hangulata az a fajta békesség, amiről a látnokok annyit beszélnek.

És meglehet, hogy mindez patetikus, de én hiszek nekik.

Az előző rész itt olvasható: https://cutt.ly/6mzBGWO