Lehet vagy érdemes magyarként a cseheknek szurkolni?

Ez annak ellenére egy fontos kérdés, hogy továbbra sem hiszem, hogy kizárólag politikai alapon kéne megítélni azt, ki kinek szurkol. Továbbá azért is fontos kérdés, mert én - ahogy azt korábban is többször elmondtam már - nem értek egyet azzal, hogy a focipályákon nincs helye a politikának. Az aktuálpolitikának bizonnyal nem, de a szurkolói közeg, annak beállítottsága, világnézete és elképzelései elválaszthatatlanok egy klub mentalitásától, hírétől.

Sokkal inkább azt mondom, hogy arányosság legyen ebben a kérdésben. Lehetne úgy is, hogy ne legyen helye semmilyen közéleti törekvéseknek a focipályákon, de nem úgy, ahogy ezt haladóék elképzelik. Az ő világukban ugyanis a baloldali, progresszív kiállásoknak mindig helyük van - lásd akár csak az elmúlt hetek hisztériáit -, azonban a nemzeti, jobboldali gondolat már nem jelenhet meg, hiszen az minimum uszítás.
Vagy-vagy. Felőlem nyomathatják az elembétékú ostobaságot, akármilyen kártékony is, ha mi is megvallhatjuk a saját gondolatainkat.
A helyzet sajnos mégsem úgy áll, hogy ezt elvárhatnánk. Beszéltünk erről sokat A pálya jobboldala podcastjeiben.

No, de ez most mellékszál. Mert itt van a holland-cseh nyolcaddöntő, ráadásul Budapesten. Itt van a lobbi, a holland csapatkapitány provokációja - ha le akarnak vonulni, higgyétek el, találnak majd hozzá indokot, itt a bűnbakképzés a cél, mint azzal a két, német lánnyal -, Rutte mondatai. Ezzel szemben a V4-ek jelentette barátság és a közép-európai gondolat, a közös múlt és főleg jelen meg jövő a csehek oldalán.

Ámde - ha már politika - itt vannak a Benes-dekrétumok is. A mai napig hatályosak ezek a magyarokat súlyosan jogfosztó rendelkezések. Mert mondhat akármit a holland csávó, náluk mégsem foglalták rendeletekbe, hogyan lehet elvenni valakik javait, azért, mert magyarok.
Viszont ezeket a gondolatokat szépen háttérbe tudtuk szorítani a szlovákokkal is, hiszen abban a világnézeti harcban, amiben folyamatosan küzdünk, még így is több köt minket össze, mint amennyi elválaszt. Kelet és Nyugat harca, ahol mindenfajta illúziónkat és tiszteletünket elveszítettük már a korábban csodált nyugat-európaiak felé.

Nem tudom, mi a helyes lépés ma este. Az én szívem a sérelmek dacára is a csehek felé húz, de tökéletesen meg tudom érteni azokat is, akik ezt nem fogadják el. Mi több, azokat is, akik Gulliton, van Bastenen és Rijkaardon felnőve pár elmebeteg miatt nem fordítanak hátat kedvenceiknek.
Úgyhogy szabad a választás. A magam részéről még így is inkább hajrá, csehek!