Első női katonaként teljesítette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak elnevezésű - közismertebb nevén vezérkari -…
Ők azok, akiket sikerült már arra nevelni, hogy mindent el- és megvessenek, ami a sajátjuk. Üldözzék, de lehetőleg kinevessék a legkisebb sikert is, ha pedig bánat és szomorúság van, akkor a fejünkön ugráljanak.
Hadd érezzük csak még jobban, hadd verjék mennél inkább az agyunkba, hogy semmit sem érünk és a semminél is kevesebbet remélhetünk. A »merjünk kicsik lenni« zászlóvivői ők.
Első női katonaként teljesítette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak elnevezésű - közismertebb nevén vezérkari -…
Személy szerint szinte biztos vagyok benne, hogy…
Újabb frenetikus magyar sláger látott napvilágot!
Elindult a jelentkezés a Megafon közösségimédia-képzésére!
Videóvágás, képszerkesztés, szövegírás, kríziskommunikáció 👉 Minden, ami szükséges egy profi Facebook-oldal működtetéséhez
A jelentkezéshez…
Hadházy megint leköpte a magyarokat!
Hadházy Ákos szerint az a több, mint 60 ezer magyar szurkoló, akik talpig piros-fehér-zöldben, trikolórt lobogtatva buzdították a magyar csapatot, a Puskás Arénában…