Ezt látnod kell!
Karácsony Gergely üzenetet küldött a mentősöknek, családosoknak, dolgozóknak és neked is.
Ennek mindenkihez el kell jutnia!
3 éve hunyt el Lovas István.
2000 vagy 2001 nyarán lehetett, hogy mint a közélet iránt már egyre erősebben érdeklődő kiskamasz, a nyaralásra magammal vitt könyveim közé betettem egy fekete borítójú, elég baljóslatú címmel rendelkező, nem is túl vastag írást. Aztán pár nap múltán elővettem, és maradandó élményt hagyott bennem témája és leírásai. Gyökeresen változtatták meg addigi, eléggé szegényes elgondolásaimat a világról, jóról és rosszról, érdekről és egyebekről. Ez a könyv a 20. század népirtásairól szólt.
És egyszerűen nem értettem a helyzetet. Hát nem az a mindenkori kiindulási alap, hogy a Nyugat az jó? Akkor az USA hogyan ölhetett meg százezreket Vietnámban és Kambodzsában? A franciák miért kegyetlenkedtek Indokínában és Észak-Afrikában? A belgák, komolyan, a belgák milliókat ölhettek meg Kongóban?
Teljesen átformálta az a könyv a világnézetemet. Akkortól kezdtem el olyan dolgokon gondolkozni, hogy talán a világ megítélésének nem az az egyedüli mércéje, hogy mi, itt Közép-Európában hogyan élünk. Az sem, hogy ehhez a kényelmes élethez milyen szövetségi rendszerek feltétlen és alapvető elismerése kell.
Azon a nyáron futott át először a fejemen, hogy ugyan mitől hihetjük azt, hogy az európai ember bármiféle fensőbbségességet bitorolhat magának? Miért monopolizáljuk a szenvedés okozásának jogát az ún. rossz rendszerek felé?
És teljesen mindegy, hogy ehhez körítésnek diktatórikus dumát használnak vagy a szabadság fényes zászlaját lobogtatják.
Politikai játszmákban és háborúkban nincsenek Jók és nincsenek Rosszak, maximum a lebutított történelemkönyvekben. Érdekek vannak, amelyek alapján adott szereplők ide vagy amoda helyezkednek és ennyi. A magasztos dumát pedig a tudatlanok számára tartják fent.
Ezt a bizonyos könyvet Lovas István írta.
Így hát tizenéves koromban faltam a publicisztikáit, ezek összegyűjtései a mai napig ott vannak a könyvespolcomon. Bármikor jó beleolvasni egy találomra levett művébe, ihletet és stílust is ad.
Nem akarom ezt bő lére ereszteni. Annak, hogy ma azt és úgy írom, amit, abban döntő szerepe volt Lovas Istvánnak. Kevesen vannak, akik örökségéhez, világlátottságához és műveltségéhez felérnének. Ő valahogy mindig egy sziget volt a jobboldalon, aki a szükségesnél jobban nem tagozódott be sehova és vállalta a véleménykülönbségekből eredő vitákat.
Isten nyugosztalja.
Ezt látnod kell!
Karácsony Gergely üzenetet küldött a mentősöknek, családosoknak, dolgozóknak és neked is.
Ennek mindenkihez el kell jutnia!



Kína globális közellenséggé vált!
Kigyulladt egy melléképület melletti tároló csütörtökön délután Erdőkertesen. A tűz átterjedt a húsz négyzetméteres kis téglaház tetőszerkezetére, illetve a szomszédos melléképületre is. A lángokat a…
35 évet élt
14 éven át szolgálta hazáját a Légierő kötelékében
156 napja hunyt el
Meggyilkolása óta még mindig várjuk, hogy az emberi és azon belül a nők jogaira olyan kényes nemzetközi és hazai…
Tartsuk távol a baloldalt a hatalomtól!