Tegnap volt 7 éve, hogy meghalt Lovas István

2000 vagy 2001 nyarán történhetett, hogy a közélet iránt egyre erősebben érdeklődő kiskamaszként a nyaralásra magammal vitt könyveim közé beválogattam egy fekete borítójú, meglehetősen baljóslatú címmel rendelkező, annyira nem is vastag írást. Aztán pár nap múltán elővettem, és maradandó élményt hagyott bennem. Témája és a leírásai is. Gyökeresen változtatták meg addigi, szegényesnek mondható elgondolásaimat a világról, jóról és rosszról, érdekekről és hasonlókról. Ez a könyv a 20. század népℹ️rtásairól szólt.

Szimplán nem értettem a helyzetet. Hát nem az a mindenkori kiindulási alap, hogy a Nyugat az jó? Akkor az USA hogyan gyilkolhatott meg százezreket Vietnámban és Kambodzsában? A franciák miért kegyetlenkedtek Indokínában és Észak-Afrikában? A belgák, de tényleg, a belgák milliókat ölhettek meg Kongóban?
Totálisan átformálta az a könyv a világnézetemet. Akkortól kezdtem el olyan témákon gondolkozni, hogy talán a világ megítélésének nem az az egyedüli és központi mércéje, hogy mi, itt Közép-Európában miként élünk. Az sem, hogy ehhez a kényelmes élethez milyen szövetségi rendszerek feltétlen és alapvető elismerése szükséges.

Azon a nyáron - legyen az 2000 vagy 2001 - futott át először a fejemben, ugyan mitől hihetjük azt, hogy az európai ember bármiféle fensőbbségességet bitorolhat magának? Miért monopolizáljuk a szenvedés okozásának jogát az ún. rossz rendszerek felé, mikor ha valamiben hasonlítanak a világ nemzetei, akkor az az, hogy nagy örömmel igyekeznek, igyekezhetnek gonoszságokat elkövetni?
És teljesen mindegy, hogy ehhez körítésképpen diktatórikus dumát használnak vagy a szabadság fényes zászlaját lobogtatják.

Politikai játszmákban és háborúkban nincsenek Jók és nincsenek Rosszak, maximum a lebutított történelemkönyvekben. Érdekek vannak, melyek alapján adott szereplők ide vagy amoda helyezkednek és ennyi. A magasztos dumát meg a tudatlanok számára tartják fent.

Ezt a könyvet Lovas István írta.

Sajnos személyesen nem ismerhettem, túl későn érkeztem ehhez. Tizenéves koromban faltam a publijait, ezek összegyűjtései a mai napig ott vannak a könyvespolcomon. Bármikor jó beleolvasni egy találomra levett művébe.

Nem akarom bő lére ereszteni. Egyszerűen csak annak, hogy ma azt és úgy írom, amit és ahogy, abban döntő szerepe volt és van Lovas Istvánnak. Mindig egy sziget volt a jobboldali tengerben, aki a szükségesnél jobban nem illett be sehova és vállalta a véleménykülönbségeket.

Nem felejtem.