szerintem alapvető félreértés a mögöttünk hagyott események kapcsán azt föltételezni, hogy pár hónappal a ‘90 utáni politikai éra legnagyobb veresége után - jó, az MDF 1994-ben jobban kikapott, de na, kissé más történelmi helyzetben - az a legjobb, ha ezt már ad acta vesszük, na, előre kell tekinteni, mi ez a NyAvAlYgÁs! 12 év folyamatos kétharmados győzelem és 16 éves kétharmados kormányzás után ezt itt és így értelmezni - nem tudok mást mondani, mert így van - nem más, mint szellemi restség.
meg egyenes út a semmibe. hosszú ideig tartó, saját magunkkal esedékes szembenézés, tudományos alaposságú és igényességű értekezések és egyebek szükségesek.

ha ez nincs meg, csak a régi verkli tekerése, hát…

️ de most nem erről akarok beszélni.

föltűnhetett már az engem követőknek, hogy amikor időről-időre a vereség okain mélázok - amit nem annyira gyakran teszek, mert ehhez idő kell, fölöslegesen pedzegetni meg minek, annak legyen értelme, legalább magam számára -, akkor mindig a saját felelősségemmel kezdem. hogy én miben rontottam, miben hibáztam. nem másokra mutogatok.
édes öregem, ha valamiben benne voltál, legyen benned annyi, hogy amikor antifrankó van, akkor is megtartod az arcod és nem abba kezdesz bele, hogy te mennyire nem így, mennyire nem úgy.
de, annyira így, annyira úgy. nem volt kötelező.

szóval az a buborékjelenség, visszhangkamra, azaz echochamber - ezt a szót de szeretem már lassan 10 éve -, amivel sokáig illettük, gúnyoltuk az esedékes ellenfeleket, engem is, minket is elért.
mert én valóban azt hittem, hogy a tiszások élnek mindebben, az internet nagyítja fel a jelenséget, tényleg nincsenek valami sokan vidéken, etc.

mondok egy eklatáns példát. a választások előtti hetekben nem sok olyan fideszes plakát akadt Pécsett, amelyik nem volt valamilyen mértékben megrongálva. és én teljes meggyőződéssel gondoltam, hogy nyilván, összeállt 3 tucatnyi ember, éjszakánként 150 plakát, na és akkor?
nyilván az is lehet, hogy így volt, de a lényeget értitek.

olyan mértékben csaptam be önmagamat, ami már-már patológiás mértékű. és mindezekről fontos beszélni, hogy többé ne fordulhasson elő. mert ha csak azt tapasztalod, ami neked kedvező, akkor valószínűleg kudarcra vagy ítélve - lásd még a ‘14 és ‘22 közötti balos választókat, akik közül sokan hitték, az a valóság, ami a saját buborékjukban létezik.
aztán jöttek a nagy koppanások. sajnos értem a párhuzamot.

a múlton nem lehet változtatni. azon sem, hogy olyan minőségű brigád irányítja az országot, korlátlan fölhatalmazással, amilyen. és nyilvánvaló, hogy ezekből nem kérünk. se ma, se holnap, se 2030-ban.
mert ne legyen kétsége senkinek, nem lesznek előrehozott választások a következő években. mégis mitől lennének?

meg az is tény, hogy számos remek ember van, aki a Tiszára szavazott. idővel rájönnek, ez mivel jár, de rájuk is igaz: igen, erre szavaztál. erre.

nem tudom, hogy mi lesz 2030-ban. és ‘26-ért engem ugyanolyan felelősség terhel, mint még sokakat. pontosan ezért tudom, hogy egy dolgot nem lehet csinálni a jövőben: ugyanazt, ugyanúgy, mint eddig.

na mindegy, én maradok, mint 2017 óta mindig. csumi!