újabb dologok, amelyekkel áltattuk magunkat

megszokhattátok, hogy heti 1-2 alkalommal reflektálok elsősorban a magam, illetve magunk hibáira, amit nem csak a kampányban, de amúgy is elkövettünk. azt is unalomig mondtam már, miért ez a tempó és miért mindig saját magam veszem e téren - is - előtérbe és csak aztán a közösséget.

az alábbi megállapítások az egész, tehát meg egyszer hangsúlyozom, az egész egykori kormányoldalra igazak.

elhittem, elhittük hogy önmagában a sok milliós elérések - és ezekben semmi reklám nem volt, nem is lehetett a lassan elmúlt 1 évben, a statisztikák mégis nemhogy nem csökkentek, hanem nőttek - egyértelmű jelei a sikeres kommunikációnak, politikának.

elhittem, elhittük, hogy a nagyobb reakciószámok önmagában győzelmet érnek.

elhittem, elhittük, hogy a konformizált kommunikáció egy az egyben egyenes út a győzelemhez és az ettől való eltérés a veszély.

elhittem, elhittük, hogy a tipikus jobboldali szavazó ugyanúgy jelen van a közösségi oldalakon, mint mások, de éppen csak ad egy reakciót, nem kommentel, nem vitézkedik, az nem az ő szokásuk, csendesek, de többen vannak és a választásokon ez számít majd.

mind elementáris hiba volt. miközben ugyanezek a taktikák ‘22-ben még mind olyan igaznak bizonyultak, hogy addig nem látott módon győzött a Fidesz.
ahogy azt már korábban is írtam, ezt a fordulatot kell a politikatudománynak az elkövetkező években kutatni, ami kissé túlmutat azon, hogy jaj, Hatvanpuszta meg Lölő.
mindkettő megvolt ‘22-ben is.

és ha ezt megértettük, akkor eggyel közelebb leszünk ahhoz, hogy a siker reményében lépjünk pástra 2030-ban a Tiszával szemben.