hogyan változott meg politikai értelemben pillanatok alatt a status quo? ezt kell megfejtenie a politikatudománynak a következő években, nem Facebook-posztokban és nem pártpolitikai elfogultsággal.

többször említettem már, baráti beszélgetésekben és itt is, hogy egészen ‘24-ig valami működött. ma már persze úgy tekintünk vissza mindenre, mintha soha nem is lett volna így és minden, mindig rosszul történt volna, de némi blaszfémiával ez olyan, mintha az evangéliumokban keresnénk a konkrét történeti hűséget.
nem, azok nem ezzel a céllal lettek megalkotva, hanem a Húsvét fényében átgondolt és megértett tanulságokkal.

és ha mi most mindent 2026. április tizenkettedikének fényében értelmezünk, például a ‘10 vagy akár ‘18 óta zajló folyamatokat, akkor éppen a valódi megértésben gátoljuk magunkat.

mert számomra nem elfogadható, de legalábbis nehezen értelmezhető érv az, hogy adott személynek ‘24-ig, vagyis 14 évig oké volt a kormányzat, majd onnantól ácsi. aki ‘18-ban vagy legkésőbb ‘22-ben így vélekedett, annak elgondolásában a maga szubjektumában látok rációt, na de mindezek után…?
nem, itt valami fundamentális változás következett be.

az is egy opció persze, hogy sokaknak már igencsak elegük volt, de még mindig annyira irtóztak a baloldaltól, hogy egy Fideszből ejtőernyőzött, ezer morális sebből vérző, de élpolitikailag kétségtelenül szűz figura is fellélegzést nyújthatott és elmúlt az a sokat emlegetett állapot, miszerint az emberek sokasága a baloldal ellenében egy $z️rból gyúrt hóemberre is leszavazna.
megszűnt a levitézlettek kora az ellenzékben és az ellenzéki politikának rögtön tér nyílt.
ez nem elvetendő opció.

de ez csak a bevezetés első mondata lehet. meg kell beszélnünk, mi történt az elmúlt két évben. meg kell beszélnünk, hogyan futhattunk annyira lukra, hogy abból történelmi vereség lett. (amely vereség persze egy arányos választási rendszerben közel sem lett volna ennyire látványos, de ezt mi főztük, erre fölösleges mutogatni. ahogy azt is több alkalommal elmondtam már, hogy pártszíntől függetlenül én örülök annak, hogy Magyarországon aki győz, az nagyon győz és tud kormányozni. a normális kormányzás halálát jelentik azok az arányosított rendszerek, amelyek Nyugat-Európában vagy körülöttünk dívnak.)

meg kell beszélnünk, hogy a kormánnyal szimpatizáló cégek miként mérhettek ennyire drasztikusan félre és meg kell beszélnünk, hogy erre a válasz miért az ellenoldal - helyesen mérő - cégeinek sarazása volt. nem tetemrehívás ez, én pontosan ebben a cipőben jártam. az felelősségem mindig előbbre veszem másokénál.
meg kell beszélnünk, hogy mondhatta azt apuka tavaly nyáron, hogy 80 vk-ban nyerésre állunk. meg kell beszélnünk, miért hittük azt, hogy ilyen fontos a külpolitika, mikor most különösen visszacsöng a fülemben, hogy “it’s the economy, $tupℹ️d.”
ezeket mind meg kell beszéljük végre.

ez nem a sebek nyalogatása, habár az sem volna elítélendő. hadd nyalogassuk már a sebeinket pár hónappal azután, hogy tönkrevertek minket. de itt nem az érzelmi háttér a lényeg, hanem a bizalmi - persze az is érzelmi. ha nincs szembenézés, nincs bizalom. ha nincs kibeszélés, nincs bizalom. ha nincs őszinteség, nincs bizalom.
lehet játszani ezek nélkül is a mozgalmárt, csak talmi.

ezerszer elmondtam, hogy az én politikai közösségem ez volt, ez most is és ez lesz. pontosan ezért van mindezekre szükség. az nem működik, hogy csak úgy megyünk tovább, mert csak. ilyen nincs. őszintén remélem, hogy mindezen kérdésekre őszig lesznek válaszok. ha nem, annak is van üzenete.